Karvezetés 2.

GLRKA2032

Kreditérték: 2

Tagozat: Levelező

Óraszám: 0/0/6

Oktatás nyelve: magyar

Tárgyfelelős oktató: Deákné dr. Kecskés Mónika

Követelmény típus: évközi jegy

Szak: Római katolikus kántor

Képzés szintje: BA


A tantárgy oktatásának célja:

A karvezetés tárgy célja, hogy olyan egyházkarnagyokat képezzünk, akik a különféle kórustípusok (egynemű kar, vegyes kar, hangszerkíséretes apparátus a vonós zenekarig) betanítására és vezénylésére magas szinten képesek legyenek.

 

A tantárgy tartalma:

Ismeretek: Az adventi és karácsonyi időliturgiáját és szerkezeti felépítését figyelembe véve megtanítjuk a kórusvezénylés technikai eszköztárának alapjait. Kompetenciák: Az adventi és karácsonyi ünnepkör repertoárjából válogatott anyagot a tanulók a karvezetés órákon egymásnak vezénylik, illetve zongorán is megszólaltatják a kórusanyagokat. A példákat az egyszólamú népénekektől a korai többszólamúság anyagáig vesszük. A hallgatók ezeket elemzik, instrukciókkal látják el a kórust. Gyakorolják az avizót különböző ütemrészekre, az ütemrajzokat, a dinamika és tempó jelzését, a karakter és tartalom kifejezését arccal és mozdulatokkal. Az órákon mindenki rövid házi feladatot kap és azt a következő óra elején mindenki elmondja illetve előadja.

 

Elérendő kompetenciák:

a) Tudás

Ismeri és alkalmazza az együtt zenélés formáit, amelyek közösségformáló tevékenységeivel a szocializációs folyamatokat erősíti és toleranciára nevel.

Tájékozott a tanórán kívüli zenei tevekénységek iskolai keretek közti és azon túli szerveződéseinek vonatkozásában, a köznevelés és a kultúrát közvetítő intézmények, szervezetek együttműködési módjaival kapcsolatban.

Megfelelő ismeretekkel bír a zenei nevelés erkölcsi, testi, lelki fejlesztő hatását illetően

b) Képességek

Képes a művészi gondolatok és a gyermeket körülvevő hétköznapi világ közötti kapcsolatok meglátá- sára, az eltérő látásmódok megértésére és elfogadására.

Képes az iskolai tevekénységhez kapcsolódó egyéni és csoportos próbafolyamatok időbeli megtervezé- sére, a próbák szakszerű, hatékony irányítására, a gyakorlási metódusok kialakítására.

Képes a zenei nevelést tevékenység-központú módszer alapján megvalósítani.

Karvezetői felkészültsége alapján alkalmas az iskolai kórusmunka vezetésére, az abban rejlő zenei nevelési feladatok ellátására, a közösségi tudat erősítésére.

Képes iskolája zenei életének megszervezésére, arculatának alakítására, az iskolán kívüli kulturális értékek megismertetésére, közvetítésére.

Képes a tanulási folyamat során a zenei nevelés három fő készségterületét – zenei befogadás, interpretáció, alkotás – integrálni.

Iskolai kórusvezetőként közreműködik a kórustagok közösség iránti elkötelezettségének kialakításában, ugyanakkor felelős, aktív, egyéni szerepvállalásra nevel.

c) Attitűd: Elkötelezett a római katolikus egyház iránt, képviseli annak tanításait. Elkötelezett a zenei értékek megőrzése iránt, védelmébe veszi azokat. Képes kiállni a hagyományos értékekért, tud érvelni azok mellett az esetleges vitákban. Munkája során az evangélium üzenetének átadására törekszik énekben, orgonálásban, kórusmunkájában, a közösség vezetésében. Képes személyes felelősségvállalásra és döntéshozatalra vitás kérdésekben. Munkáját a minőség- és felelősségtudat jellemzi, az együttműködés mellett adott esetben szakmai érvekkel tudja megvédeni a hiteles liturgiát. Vállalja a mindenkori etikai és egyéb szabályrendszerek betartását. Szakszerűen tudja a saját és mások művészi teljesítményét megítélni. A korszerű tudásmegosztási stratégiákat eredményesen és hitelesen alkalmazza. Az elektronikus kommunikációban döntéseit minden szempontot mérlegelve, a jogi és etikai normák teljes körű figyelembevételével hozza meg.

d) Autonómia és felelősség: Munkáját minden körülmények között etikusan, felelősen, egyházának törvényei szerint végzi. Döntései szakmailag indokolhatóak, azokért felelősséget vállal. Szakmai fejlődésének tudatos és felelős irányítója. Az értékek kialakítására és megtartására törekvő céltudatos magatartás jellemzi. Felelősen, etikusan, kritikusan, biztonság

 

Kötelező irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok):

Motetták és Kodály énekei. Szent István Társulat, Bp.,1986. ISBN 963-360-262-2 Kórusok könyve. Szent István Társulat, Budapest, 1977. ISBN 963 360 051 0 Forrai Miklós: Ezer év kórusa. EMB, 1977. ISMN: M080052723 Szent Vagy, Uram!. Szent István Társulat, Budapest, 2012. ISBN 9633615102 Éneklő Egyház. Szent István Társulat, Budapest, 1985. ISBN 9633616765 Bodnár- Erdős-Kabdebó: Ének-zenei ismeretek. http://metodika.btk.elte.hu/file/TAMOP_BTK_BMT_1.pdf

Ajánlott irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok):

Kovács András: Gyakorlati tanácsok karvezetőknek. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2015.

Párkai István: A kórusvezénylés alapjai. Népművelési Propaganda Iroda, Bp., 1978. ISBN 963 562 234 1 Kardos Pál: Kórusnevelés, kórushangzás. Zeneműkiadó, Bp., 1977. ISBN 9633301505 Bárdos Lajos: Karvezetés 1. Tankönyvkiadó, Budapest, 1970. Kézirat Párkai - Tillai - Sinkovits - Kardos: Karvezetés (Vezénylés, kórustanítás, interpretáció). Nemzeti Tankönyvkiadó 1993. Jegyzet

Utoljára módosítva: 2025. 01. 10. 13:25

Eseménynaptár -
2025. február

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok