Orgona 3.

GLRKA2123

Kreditérték: 2

Tagozat: Levelező

Óraszám: 0/8/0

Oktatás nyelve: magyar

Tárgyfelelős oktató: Dr. Ruppert István

Követelmény típus: évközi jegy

Szak: Római katolikus kántor

Képzés szintje: BA


A tantárgy oktatásának célja:
A kurzus arra irányul, hogy a hallgatók magabiztosan és igényes színvonalon tudják kezelni az orgonát, miközben stabil alapot kapnak a hangszeres fejlődéshez és a zeneirodalmi repertoár fokozatos bővítéséhez. A tantárgy különösen a kántori és karnagyi feladatokra való felkészülést támogatja. A liturgikus orgonajáték során a hallgatók elsajátítják nemcsak az istentiszteleti énekek kíséretének és önálló orgonaművek előadásának gyakorlatát, hanem előjátékok szerkesztését, illetve az adott helyzetekhez illeszkedő improvizáció alapjait is.
 
A tantárgy tartalma:
Az orgona a katolikus egyház liturgiájában az egyetlen hivatalosan és széles körben elfogadott hangszer, amelyet egyaránt használnak önálló megszólaltatásra és kísérőhangszerként. A tantárgy teljesítése során a hallgatók egyéni órákon, liturgikus gyakorlatban jártas művésztanároktól sajátítják el az orgonakezelést, valamint az istentiszteleti közegben szükséges kísérő játékot. A hallgatók előmenetelét a tanár ötfokozatú gyakorlati osztályzattal értékeli. A repertoárismeret bővítése érdekében a képzés minden félévében nagy mennyiségű orgonamű átolvasására kerül sor, igazodva az aktuális liturgikus igényekhez.
 
Elérendő kompetenciák:
Önállóan elláthassa az istentiszteletek (mise, litánia, zsolozsma, esküvő, temetés stb.) orgonista szolgálatát: kísérhesse a közösség énekét, azt intonációkkal bevezesse, legyen képes könnyebb és közepesen nehéz orgonaműveket előadni. A liturgiában kívánatos hosszabb-rövidebb improvizálásnak eleget tudjon tenni. Tanulmányai után képes legyen a repertoárt önállóan bővíteni, új műveket technikailag és zeneileg egyedül kidolgozni.
 
Kötelező irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok):
Zalánfy Aladár: Az orgonajáték művészete. Budapest, 1961
Mark Lindley – Maria Boxall (szerk.): Early Keyboard Fingerings. London, 1982
Johann Caspar Kerll: Modulatio organica. Urtext, 1985
Johann Pachelbel: Magnificatfugen. Közreadja Zászkaliczky Tamás, Bärenreiter, 1988
Georg Friedrich Kauffmann: Harmonische Seelenlust
Samuel Scheidt, Heinrich Scheidemann, Dieterich Buxtehude, Vincent Lübeck orgonaművei, Edition Peters, 1960
Johann Sebastian Bach orgonaművei, Peters, EMB, NBA
François Couperin: Pièces d’orgue
Nicolas de Grigny: Livre d’orgue
Johann Gottfried Walther: Orgonaművek, Edition Peters
Carl Philipp Emanuel Bach: Orgelsonaten. Leipzig, 1952
Wolfgang Amadeus Mozart: Orgonaművek és orgonára írt átiratok, Breitkopf
Liszt Ferenc: Sämtliche Orgelwerke I–X. Wien, 1984–98
Felix Mendelssohn-Bartholdy: Orgelsonaten
César Franck: Six Pièces d’orgue, Trois Pièces, Trois Chorals
 
Folyóiratok:
Parlando (zenei szakfolyóirat, válogatott tanulmányok)
Magyar Egyházzene (liturgikus zenei írások, orgonatörténeti és orgonaművészeti témák)
The Organ Yearbook (nemzetközi szakfolyóirat)
The American Organist (aktuális tanulmányok, nemzetközi orgonás gyakorlat)
Ajánlott irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok):
Peter Williams: A New History of the Organ from the Greeks to the Present Day. Bloomington, 1980
Barbara Owen: The Registration of Baroque Organ Music. Bloomington, 1997
Christoph Wolff – Markus Zepf: The Organs of J.S. Bach. Urbana, 2012
Michael Murray: French Masters of the Organ. New Haven, 1998
Magyar Egyházzene (folyóirat, tanulmányok orgonáról és liturgikus zenéről)
Acta Organologica (nemzetközi orgonatörténeti és orgonaművészeti tanulmányok)

Utoljára módosítva: 2025. 11. 19. 14:12

Eseménynaptár -
2026. április

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner