Portfólió

GLOA2616-22

Kreditérték: 2

Tagozat: Levelező

Óraszám: 0/0/0

Oktatás nyelve: magyar

Tárgyfelelős oktató: Dr. Reisner Ferenc

Követelmény típus: gyakorlati jegy

Szak: Hittanár-nevelőtanár

Képzés szintje: MA


A tantárgy oktatásának célja:
A portfólió a tanuló munkáiból összeállított célirányos gyűjtemény, amely bemutatja készítőjének erőfeszítéseit, fejlődését és eredményeit a tanárrá válás folyamatában. A készítőnek alapvető szerepe van a tartalom összeállításában; ő alkotja meg a beválogatott munkák gyűjteményét, részletezi azok beválogatásának okait, és készíti az önreflexiókat. A portfólió készítője maga dokumentálja a tanulási folyamatát, a megadott szempontok mentén értékeli önmaga teljesítményét, a tanároktól vagy a hallgatótársaktól kapott reflexiók tükrében.
A képzés során minden hallgató készít portfóliót. A portfóliónak céljai és tartalma szerint számos fajtája lehet, a tanárképzésben részt vevő hallgatónak ezek közül, a szak zárásaként ún. értékelési portfóliót kell készítenie, amely lehetővé teszi az oktatók számára, hogy a hallgató tanulási eredményeit, fejlődését holisztikusan, az összes jellemző dokumentum segítségével értékeljék.
A portfóliónak minden képzés esetén be kell mutatnia a hallgató pedagógusi kompetenciáinak jelenlegi szintjét és az ezekben való esetleges fejlődését. A már a pedagógusi pályán dolgozó hallgató esetén a kompetenciák bemutatása a munkájuk bemutatásával is történhet – különösen akkor, ha a képzés sem pedagógiai-pszichológiai képzési elemeket, sem összefüggő egyéni gyakorlatot nem tartalmaz, és nem befolyásolja a portfolió értékelését az, hogy a képzés hány kompetenciaterületen eredményezett fejlődést. A portfóliónak ezért része lehet a hallgató pedagógusi gyakorlata során keletkezett dokumentum is.
 
A tantárgy tartalma:
A tanári kompetenciák terén végbement fejlődés értékelése.  
 
Tervezett hallgatói tevékenységek, feladatok  
Portfólió egyéni összeállítása, reflexió készítés a képzés alatt történő kompetencia fejlődésre nézve. 
 
Tanítási módszerek 
A pedagógiai-pszichológiai tanításkísérő szeminárium/portfólióra felkészítő szeminárium nyújtanak konzultációs segítséget, kivéve az általános iskolai képzésre épülő (szintemelő) középiskolai tanári képzést, ahol a hallgató önállóan készíti el a portfólióját. 
 
Kötelező irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok):
Az emberi erőforrások minisztere 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelete a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről. Magyar Közlöny 2013/15.  
https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1300008.emm 
Falus Iván – Kimmel Magdolna 2009. A portfólió. [Oktatás-módszertani Kiskönyvtár.] Budapest: Gondolat Kiadói Kör. ISBN: 9789636931209.  
Szivák Judit (2010): A reflektív gondolkodás fejlesztése. Budapest. Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 
http://tehetseg.hu/sites/default/files/04_kotet_net.pdf 
Ajánlott irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok):
Kotschy Beáta (szerk.) (2011): A pedagógussá válás és a szakmai fejlődés sztenderdjei. Eger: EKF. ISBN: 9789639894853.
http://www.epednet.ektf.hu/eredmenyek/a_pedagogussa_valas_es_a_szakmai_fejlodes_sztenderdjei.pdf

Utoljára módosítva: 2025. 11. 14. 10:20

Eseménynaptár -
2026. április

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner