Szakdolgozati konzultáció 3.

GLRKB3013

Kreditérték: 3

Tagozat: Levelező

Óraszám: 0/0/0

Oktatás nyelve: magyar

Tárgyfelelős oktató: Dr. Maróti Gábor

Követelmény típus: évközi jegy

Szak: Római katolikus kántor

Képzés szintje: BA


A tantárgy oktatásának célja:

A tényfeltárás és az értelmezés területen szakmailag értékelhető eredmény létrehozásának segítése, és ilyen módon dokumentálható, hogy a hallgató elsajátította és alkalmazni tudja a tudományterület fogalmi eszközeit és módszereit.

 

A tantárgy tartalma:

A szakdolgozat olyan jelentős volumenű, szakmai munkán alapuló tanulmány, amelynek témája a kántor szak oktatói által meghirdetett szakdolgozati témák közül szabadon választható, illetve a hallgató kezdeményezésére a kántor szak és a hittudomány területéről jelölhető ki. Tükrözi a hallgató tájékozottságát a témára vonatkozó szakirodalomban, valamint szakmai ítélőképességét az eredmények elemző, kritikai és összegző áttekintése során.
A félév folyamán történik az első fogalmazvány bemutatása.

 

Elérendő kompetenciák: 

A tényfeltárás és az értelmezés területen szakmailag értékelhető eredményt nyújt, és ilyen módon dokumentálható, hogy a hallgató elsajátította és alkalmazni tudja a tudományterület fogalmi eszközeit és módszereit.

 

Kötelező irodalom:

Az adott szakdolgozat témájához kapcsolódó szakirodalom

Maróti Gábor: Metodológia Tudományelméleti és kutatásmódszertani alapismeretek, Győri Hittudományi Főiskola, Budapest, 2018

Dolgozatírási szabályzat, Győri Hittudományi Főiskola, Győr-Szombathely, 2018

Ajánlott irodalom:

Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon. Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Budapest, Kossuth, 1997.

Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve Osiris, Bp. 2005.

Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz, Bp. 1996.

Canlis, J.: Calvin’s Ladder – A Spiritual Theology of Ascent and Ascension, Grand Rapids, Eerdmans, 2010.

Browing, D.: Pratical Theology, San Fransico, Harper & Row, 1983.

Osmer, R. R.: Practical Theology – An Introduction, Grand Rapids, Eerdmans, 2008.

Ritschl, D.: Zur Logik der Theologie – Kurze Darstellung der Zusammenhänge theologischer Grundgedanken, München: Chr. Kaiser Verlag, 1984.

Steck, W.: Alltagsdogmatik -– Ein unvollendetes Projekt, Göttingen: Vanderhoeck, Ruprecht, 2005

Utoljára módosítva: 2025. 01. 24. 12:46

Eseménynaptár -
2025. február

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok