Kreditérték: 1
Tagozat: Nappali
Óraszám: 0/1/0
Oktatás nyelve: magyar
Tárgyfelelős oktató: Dr. Maróti Gábor
Követelmény típus: évközi jegy
Szak: Katolikus teológus
Képzés szintje: O
A tantárgy oktatásának célja: A felsőoktatásba érkező fiatalok korábbi tanulmányaik során gyakran nem találkoznak olyan feladattal, mely önálló tudományos kutatást igényel. Az egyetemi képzés egyik célja, hogy a hallgató képes legyen saját kérdések és célok alapján megfogalmazódó, tudományos vizsgálaton és rendszerezésen alapuló, igazolható és vitára alkalmas következtetések megalkotására. |
|
A tantárgy tartalma: A Metodológia tárgy keretében a hallgatók elméleti felkészítést kapnak a tudomány elmélete, filozófiája és a megismerési folyamat lépésein keresztül a kutatási képességek elsajátításához, valamint előadásonként beadandó munkát készítenek a tankönyvben kijelölt tudományos feladatok alapján. |
|
Elérendő kompetenciák: A lelkipásztor képzésben résztvevő hallgatók tudományos feladatait elsősorban a teológiai források határozzák meg. A kurzus során tudományelméleti és tudományfilozófiai ismeretekre alapított konkrét szövegműveleti gyakorlatok segítségével válik képessé a Hallgató a teológiai szakmódszertanra jellemző tudományos kutatási - és szöveges feladatok elvégzésére. |
|
Kötelező irodalom: Maróti G., Metodológia, Győri Hittudományi Főiskola, Győr, 2018 |
|
Ajánlott irodalom: Berlász J., Az Országos Széchenyi Könyvtár története, Budapest, 1981 Boeckh, A., Encyclopädie und Methodologie der philologischen Wissenschaften, Stuttgart, 1977 Cube, F.V., Informationstheoretische Untersuchungen zum Problem des Auswendiglernens, München, 1989 Dilthey, W., A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban, Budapest, 2003 Endrényi F., Levéltári ismeretek kézikönyve, Budapest, 1980 |
Utoljára módosítva: 2025. 01. 24. 12:00
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.