Kreditérték: 1
Tagozat: Nappali
Óraszám: 0/15/0
Oktatás nyelve: magyar
Tárgyfelelős oktató: Dr. Kürnyek Róbert
Követelmény típus: gyakorlati jegy
Szak: Hittanár-nevelőtanár-közismereti tanár
Képzés szintje: O
A tantárgy oktatásának célja: A Szentháromságos egy Isten képére teremtett ember lényegéhez tartozik a közösség, a szeretetközösség Istennel és a többi emberrel, ebben tud megvalósulni, kiteljesedni embersége itt a földön, és ennek tökéletes megvalósulása lesz a mennyország. A kurzus célja, hogy gyakoroljuk ezt saját életünkben és közösségeinkben, ill. megtanuljuk elősegíteni a boldog közösségek megvalósulását környezetünkben, plébániáinkon.
|
|
A tantárgy tartalma: - Az Egyház, mint közösség - Az új evangelizáció - A papság szolgálata a közösség építésében - Isten népének feladata a közösség építésében - Mozgalmak és lelkiségek - Plébánia vagy más? |
|
Elérendő kompetenciák: a) tudása - Átfogóan ismeri az adott képzési terület alapvető tényeit, irányait és határait. - Ismeri a szakterületéhez kötődő legfontosabb összefüggéseket, elméleteket és az ezeket felépítő fogalomrendszert. b) képességei - Ellátja a szakképzettségének megfelelő munkakört. - Rutin szakmai problémákat azonosít, feltárja és megfogalmazza az azok megoldásához szükséges elvi és gyakorlati hátteret, azokat a standard műveletek gyakorlati alkalmazásával megoldja. c) attitűdje - Törekszik arra, hogy önképzése a szakmai céljai megvalósításának egyik eszközévé váljon. - Törekszik arra, hogy a problémákat lehetőleg másokkal együttműködésben oldja meg. d) autonómiája és felelőssége - Váratlan döntési helyzetekben is önállóan végzi az átfogó, megalapozó szakmai kérdések végig gondolását és adott források alapján történő kidolgozását. - Önállóan végzi munkáját tevékenysége kritikus értékelés és folyamatos korrekciója mellett. - A szakterülete megalapozó nézeteit felelősséggel vállalja. |
|
Kötelező irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok): VANIER, Jean, A közösség, A megbocsátás és ünnep helye, Vigília, Bp. 1995.: 1. fejezet: Egy szív, egy lélek, egy szellem (30-84. o.), 5. fejezet: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (215-264. o.) |
|
Ajánlott irodalom (könyvek, jegyzetek, folyóiratok): KESZELI Sándor, Kateketikai tervezés és programozás, Szeged, 2004. https://doksi.hu/get.php?lid=3855 MKD – Magyar Kateketikai Direktórium (2000) MKPK, Felnőttek beavatása a keresztény életbe, Magyar Katolikus Püspöki Kar, Budapest, 1999. TOMKA Ferenc, Az új evangelizáció lelkisége Ferenc pápa tanításában http://real.mtak.hu/41719/1/Tomka_Ferenc_Az_uj_evangelizacio_lelkisege_u.pdf TOMKA Ferenc, Intézmény és karizma az egyházban http://tomkaferenc.hu/wp-content/uploads/2015/07/Int%C3%A9zm%C3%A9ny-%C3%A9s-karizma-az-egyh%C3%A1zban.pdf Tomka Ferenc, Lelkipásztori tervezés a plébánián http://tomkaferenc.hu/lelkipasztorkodas/plebania/lelkipasztori-tervezes-a-plebanian/ TOMKA Ferenc, Új evangelizáció. Egyházunk helyzete és feladatai az ezredfordulón, Szent István Társulat, Budapest, 1999. TOMKA Ferenc: Csoportbeszélgetés, http://tomkaferenc.hu/lelkipasztorkodas/kozosseg/csoport-beszelgetes/ TOMKA Ferenc, A közösség teológiája, http://tomkaferenc.hu/lelkipasztorkodas/kozosseg/a-kozosseg-teologiaja/ TOMKA Ferenc, Közösség: befogadás, megtérés (Johari ablak), http://tomkaferenc.hu/lelkipasztorkodas/kozosseg/kozosseg-befogadas-megteres-johari-ablak/ |
Utoljára módosítva: 2025. 01. 22. 10:22
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.