2024. március 7-én, csütörtökön tartottuk a szeminárium hagyományos szentségimádási napját. Jézushoz való közeledésünket ezen a napon Héray Márton FSO elmélkedései segítették.
Az éves szentségimádási nap időpontja az “angyali doktor”, Aquinói Szent Tamás személyéhez kötődik, akinek liturgikus emléknapját a II. vatikáni zsinat előtt március 7-én ülték meg. A zsinat után már január 28-án ünnepli az ő emlékezetét az Anyaszentegyház - ezen a napon vitték át ugyanis ereklyéit Toulouse-ba, 1369-ben. A szemináriumban tehát Tamás mennyei születésnapján van évről évre a szentségimádási nap, amelyen bátran kérjük az ő közbenjárását is, aki a tudománynak, tudósoknak, tanulóknak égi pártfogója.
A lelki nap ünnepélyes reggeli zsolozsmával indult, amelynek officiánsa Császár István spirituális volt. Az imádság végén István atya kihelyezte az Oltáriszentséget, mely előtt a papnövendékek - félóránként váltva egymást - fejezték ki hálájukat, hódolatukat, így biztosítva volt az oratio continua és a Szentség őrzése. Közös reggeli után a nap további részében Márton atya – aki Győrből származik - gondolataival kerülhettünk közelebb a minket meghívó Istenhez.
Első elmélkedése kezdetén leszögezte: Isten ma is munkálkodik a világban, akár a különböző szerzetesrendek és egyházi mozgalmak karizmái által. Folytatva gondolatát, kifejtette: Isten csendben, keveseket hív meg, hogy az Ő művén vele együtt fáradozzanak. Ott tud csak azonban “hatást elérni” (kegyelmi ajándékait kiosztani), ahol az emberek hisznek. Ennek kapcsán megjegyezte: a hívő ember hite megmutatkozik munkáján, életének alakításában. Kiemelte, hogy Isten odaadó, ajándékozó szeretettől indíttatva küldte el Fiát a világba, s ugyanezt a szeretetet várja tőlünk is. Beszélt arról is, hogy fontos, hogy az egyházi közösségekben egység legyen, ahogy Jézus is kérte az Atyát főpapi imájában: “Legyenek mindnyájan egyek.” (Jn 17,21) Arról is tanított bennünket, hogy a kereszt, a szenvedés az Egyház sajátja. A nehézségek nem gyengítik, sőt erősítik, tisztítják.
Márton atya a Krisztus Ügye Lelki Család tagja, mely közösséget Julia Verhaeghe (Júlia anya) alapította Belgiumban, 1938-ban. Második, délutáni elmélkedésében elénk tárta a rend történetét, valamint az “Ügy” Magyarországra való eljutásának, hazánkban való meghonosodásának hátterét, amelyben nagy szerepe volt a regnumos Regőczi István atyának.
A nap végén közösen imádkoztuk el a Jézus Szíve-litániát, majd az Oltáriszentség visszakerült őrzési helyére, a tabernákulumba. Végül a Szentmisében hálát adtunk az egyéni és közös imádságokból, valamint az elmélkedésekből nyert kegyelmi ajándékokért. Márton atya prédikációjában az evangélium utolsó mondatából kiindulva (“Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór.”) arra buzdított minket, hogy mindig válasszuk Isten útját, hiszen Ő mindnyájunkat be akar vonni üdvözítő tervébe.
A vacsora során búcsúztunk a szentségimádási nap vezetőjétől, akinek a Hallgatói Önkormányzat elnöke - köszönetünket kifejezendő - a szeminaristák csekély ajándékát nyújtotta át.
Hálásan köszönjük Héray Márton atya tanítását. Életére, missziós szolgálatára Urunk és Mesterünk bőséges áldását kérjük. Oremus pro invicem!
Szöveg: Kator Martin
Fotó: Szanyi Norbert / Brenner János Hittudományi Főiskola
Képek
