Papnevelő Intézet

Kezdőlap

Legfrissebb híreink

2025. március 28.

Szentév, búcsú és zarándoklat a késő középkorban – Egyháztörténelmi Estek

Szentév, búcsú és zarándoklat a késő középkorban címmel Prof. Dr. Fedeles Tamás rektorhelyettes, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára tart előadást április 3-án, 17 órakor a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében. (Győr, Káptalandomb 7.)
2025. március 2.

Február 22-én nyitott lelki nap került megrendezésre a szemináriumban a papi hivatás iránt érdeklődők számára.

A Dunántúl számos részéről érkeztek hozzánk érdeklődők: Szombathelyről, Nagykanizsáról, Segesdről, Sopronból és Győrből.
2025. február 12.

Nyitott lelki nap a Brenner János Papnevelő Intézetben

2025. február 22-én (szombaton) 9 órára nyitott lelki napra hívjuk és várjuk a papi hivatást érző, valamint a papság iránt érdeklődő 15-30 év közötti római katolikus férfiakat.

Rektori köszöntő

Isten jelenlétét egyre nehezebb megtapasztalni bonyolult világunkban. Segítséget kínálunk Neked, hogy az Ő titokzatos munkálkodását fel tudd fedezni életedben.
Benned szunnyadó igazsága elvezet a találkozás örömére. Miként a mag kicsírázik, szárba szökken és termést hoz, úgy bontakozik ki előtted is teremtő jósága.
A felfedezés öröme átformálja életedet. Minden találkozásban Vele fonódik össze egyre szorosabban életed. Rátalálva önmagadra megismered Őt. A megtapasztalás örömétől megittasodva lángoló szívvel tehetsz majd tanúságot az új életet feltáró találkozásról.
Isten hozott!

Eseménynaptár -
2025. május

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok