Hírek

2021. december 19.

Megemlékezés Boldog Brenner János vértanúról

december 15-én, liturgikus emléknapján emlékeztünk meg Boldog Brenner János vértanú papról, iskolánk névadójáról, és korábbi növendékéről. A közös esti megemlékezés zsolozsmával kezdődött, melynek keretében Woditsch Péter másodéves papnövendék elmélkedett, kiemelve, hogy miként látnánk ma Brenner Jánost, ha szemináriumunk lakója és növendéktársunk lenne. A zsolozsma után Kálmán Imre prefektus atya által, Brenner János ereklyéje alatt végzett rövid imádságot követően énekelve vonultunk le a szeminárium udvarán található vértanúk emlékművéhez.
2021. december 5.

Tanulmányi nap a Brenner János Hittudományi Főiskolán

Tanárok, hallgatók és kispapok részvételével rendezték meg 2021. december 4-én a Brenner János Hittudományi Főiskola tanulmányi napját. Kilenc óra körül kezdtek gyülekezni a vendégek, a meghívott előadók és a főiskola hallgatói a szeminárium dísztermében, ahol dr. Reisner Ferenc rektor atya köszöntőjével kezdődött meg a délelőtt programja. A köszöntő után dr. Nemes Gábor, főiskolánk tanára, mint a kiadvány szerkesztője bemutatta a 2020/2021-es tanév „Sapienti sat” című tanulmánykötetét.
2021. november 30.

Michael August Blume apostoli nuncius látogatása szemináriumunkban

A magyarországi szemináriumok látogatásának keretében 2021. november 25-én a délelőtti órákban érkezett meg szemináriumunkba Michael August Blume apostoli nuncius úr. 
2021. november 26.

Tanulmányi nap és könyvbemutató főiskolánkon

December 4-én, 9.30 órai kezdettel tartjuk főiskolánk tanulmányi napját, melynek keretében bemutatásra kerül főiskolánk 2020/2021-es tanévének tanulmány kötete is.
2021. november 24.

Éves lelkigyakorlat a szemináriumban

november 15-19. között tartottuk meg éves lelkigyakorlatunkat a szemináriumban, amelynek lelki vezetője Bátor P. Botond pálos atya volt, aki Hargitafürdőről, Erdélyből érkezett hozzánk, hogy segítsen minket a lelki gazdagodásban és a papság felé vezető úton.   
2021. november 14.

Szemináriumunk papnövendékei az Országos Kispap Focitornán

Egy év kényszerszünet után idén november 5 és 7 között újra megrendezésre került az immár hagyományosnak számító kispap focikupa, amelyre az ország papnevelő intézetei maximum 10 fős csapattal nevezhettek. A budapesti Központi Szeminárium meghívására a tornán mi, győri szeminaristák is megmérettettük magunkat a Brenner János Hittudományi Főiskola fekete-fehér mezében. 
2021. november 14.

Szent Imrére emlékeztünk ünnepének előestéjén

november 4-én alkonyatkor, a Püspökvár udvarán kezdtük meg Szent Imre napi megemlékezésünket. Az ott található Szent Imre szobor előtt rövid, közös imádsággal, a szent életének néhány epizódját felelevenítve, mécseseink elhelyezésével emlékeztünk a magyar szent család legifjabb tagjára. 
2021. november 11.

Bibliai élménypedagógiai bemutató foglalkozás

A Brenner János Hittudományi Főiskola hittanár szakos hallgatói október utolsó hetében élménypedagógiai bemutató foglalkozáson vettek részt. A félnapos képzés célja az volt, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését bibliai témájú élménypedagógiai foglalkozások vezetésére, a kognitív és szociális kompetenciafejlesztés nem formális szervezésű formáinak megismerésére, informális helyzetek felismerésére. A résztvevők megtapasztalhattak egy újfajta pedagógus-szerepet, bepillantást nyerhettek a tapasztalati tanulás gyakorlati kérdéseibe. A hatékony módszerek, játékok, helyzetgyakorlatok valamint problémamegoldó tevékenységek segítségével újfajta módszertani látásmóddal gazdagodtak.
2021. november 8.

Beöltözés és avatások 2021.

A győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet másodéves papnövendékei 2021. november 20-án, szombaton a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban a 10 órakor kezdődő szentmisében ünnepélyesen magukra öltik a reverendát. A szentmise főcelebránsa Veres András megyéspüspök lesz. 
2021. október 29.

Kispapok zarándoklata a Szűzanya nyomában

2021. október 23-án autóbuszos zarándoklaton vettek részt szemináriumunk kispapjai és elöljárói. Az alábbiakban Kordoss Richárd II. éves papnövendék beszámolóját olvashatják az útról.
2021. október 18.

Októberi rekollekció a Szemináriumban

A 2021/22-es tanév első rekollekciójáraKercza Asztrik ferences atya érkezett hozzánk Szombathelyről. Az idei első kis lelki gyakorlatunk nem a megszokott keretek között zajlott, hiszen sajnos a gyakorlaton lévő ötöd évfolyamos testvérek nem tudtak részt venni rajta.
2021. október 18.

Papnövendékünk közreműködése “A jezsuiták Magyarországon” c. kiadványban

Szent Ignác évvel emlékezik a Jézus Társasága alapítójának 500 évvel ezelőtti megtérésére, aminek keretében számos vallási, művészeti és kulturális program kerül megrendezésre. Az évforduló évében jelent meg A jezsuiták Magyarországon – A kezdetektől napjainkig címet viselő kiadvány is a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a Jezsuita Kiadó gondozásban, amellyel a szakmai közönség 2021. október 7-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Szent II. János Pál pápa termében találkozhatott. Az eseményen Woditsch Péter, másodéves Győri Egyházmegyés papnövendék is megjelent; alább olvashatják rövid összefoglalóját és hogy tulajdonképpen miért is vett részt a bemutatón. 
2021. szeptember 23.

Megnyíltak kapuink az Ars Sacra keretében

szeptember 18-án délután az Ars Sacra programsorozat keretében - a tavalyi évhez hasonlóan - ismét megnyíltak a szeminárium kapui, és az érdeklődők körbejárhatták a kispapok képzésének helyszínét. 
2021. szeptember 23.

Veni Sancte szentmise a Brenner János Hittudományi Főiskola levelezős hallgatói számára

2021. szeptember 18-án délelőtt 9 órakor főiskolánk levelezős hallgatóinak Reisner Ferenc rektor atya mutatott be tanévnyitó Veni Sancte szentmisét.
2021. szeptember 23.

Veni Sancte szentmise a papnövendékeknek

szeptember 16-án nyílt meg az új tanév főiskolánk papnövendékei számára. A Veni Sancte szentmisét Veres András győri megyéspüspök mutatta be az elöljáró atyák koncelebrálásával.
2021. július 13.

A Brenner János Hittudományi Főiskola pótfelvételit hirdet

Győri képzések pótfelvételi hirdetménye Szombathelyi képzések pótfelvételi hirdetménye Hitoktató-mentor szakirányú továbbképzési szak felvételi hirdetménye Hitoktató-mentor szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelménye Hitoktató-mentor szakirányú továbbképzési szak jelentkezési lapja

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner