Tanárok, hallgatók és kispapok részvételével rendezték meg 2021. december 4-én a Brenner János Hittudományi Főiskola tanulmányi napját. Kilenc óra körül kezdtek gyülekezni a vendégek, a meghívott előadók és a főiskola hallgatói a szeminárium dísztermében, ahol dr. Reisner Ferenc rektor atya köszöntőjével kezdődött meg a délelőtt programja. A köszöntő után dr. Nemes Gábor, főiskolánk tanára, mint a kiadvány szerkesztője bemutatta a 2020/2021-es tanév „Sapienti sat” című tanulmánykötetét.
A kötetben olvasható tanulmányok szerzői közül Lukácsi Zoltán atya Mentes Mihály papköltő rádiós szónoklatairól, Kelemen Dávid pedig „A győri szeminárium feletti állami ellenőrzés az 1950-es és ’60-as évek” címmel tartott előadást. A beszédek után lehetőség nyílt kérdéseket feltenni az előadóknak a hallottakkal kapcsolatosan, ezt követően pedig Vlaj Márk atya, a tanulmánykötet szerkesztője ismertette a hallgatósággal a jövőre vonatkozó terveket, távlatokat, elképzeléseket.
A tanulmányi nap a szeminárium kápolnájában szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Reisner Ferenc rektor atya volt, vele koncelebrált Vlaj Márk teológiai tanár, Kálmán Imre prefektus és Bognár István spirituális. Imádságunkban hálát adtunk a tanulmánykötet és a tanulmányi nap megvalósulásáért, a szentmise végén pedig közösen kértük Boldog Brenner János vértanú közbenjárását, hogy főiskolánk névadójaként segítsen minket a jövőbeni tervek megvalósításában.
Szöveg: Palatinus Kristóf
Fotók: Brenner János Hittudományi Főiskola
Utoljára módosítva: 2021. 12. 05. 18:38
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.