Hírek

2016. február 11.

Februári rekollekció 2016

2016. február 5-én és 6-án a Győri Szeminárium papnövendékei rekollekción vettek részt Déri Péter esperes, csehimindszenti plébános vezetésével.
2016. február 23.

Nyílt nap volt a Győri Szemináriumban 2016

 A Győri Papnevelő Intézet az idei esztendőben is megnyitotta kapuit a szeminárium és a papi élet iránt érdeklődő fiatalok előtt. 2016. február 20-án, szombaton közel 40 fiatal érkezett a Győri és a Szombathelyi Egyházmegye területéről, hogy részt vegyen a szeminárium nyílt napján.
2016. március 10.

Szentségimádási nap a Győri Szemináriumban 2016

Minden év március 7-én van a szentségimádási nap a szeminárium kápolnájában. Ez a dátum utal Aquinói Szent Tamás korábbi ünnepnapjára, aki a szemináriumok védőszentje is.
2016. április 6.

Hittan bemutatóóra az Apor Vilmos Római Katolikus Iskolaközpontban

A Győri Hittudományi Főiskola szervezésében indult el egy továbbképzés, melynek első lépéseként 2016. április 1-én az Apor Vilmos Római Katolikus Iskolaközpontban 3. osztályos hittan bemutatóórán vehettek részt a hittanárok. Az órát Nagyné Szammer Éva tartotta.
2016. április 14.

Előadás az élet védelméről

2016. április 12-én 17 órai kezdettel Dr. Hámori Antal (MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának köztestületi tagja, egyetemi tanár) tartott előadást a szeminárium dísztermében Az élet védelme az állami és egyházi szabályozásban címmel.
2016. április 14.

Hittan bemutatóóra az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolában

A Hittudományi Főiskola szervezésében 2016. április 12-én hittan bemutatóórán vehettek részt az érdeklődő hittanárok. A jól szervezett, tartalmas, érdekes órát Őrfi Mária tartotta az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola 6. osztályában.
2016. április 18.

A GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZERETETTEL VÁRJA LEENDŐ HALLGATÓIT!

Jelentkezési határidő: 2016.május 31.Felvételi vizsga időpontja: 2016. június 25.Bővebben
2016. május 2.

A LEGATO Trió ismét koncertet adott

  2016. április 26-án a szeminárium díszterme ismét megtelt a LEGATO Trió zenéjével. A Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet Hallgatói Önkormányzatának szervezésében hangversenyt adott a győri LEGATO Trió (Németh Istvánné – hegedű, Bodó Istvánné – hegedű, Szűts Tiborné - cselló).
2016. május 12.

Akolitusavatás és rekollekció

Május 6-án és 7-én a Győri Szeminárium papnövendékei Gőgh Tibor lébényi plébános vezetésével vettek részt májusi rekollekciójukon. Tibor atya elmélkedéseinek központi témái a papi élet szépségei és kihívásai voltak. Az aktuális témákhoz saját életéből is merített gondolatokat.
2016. június 7.

TANULMÁNYI OSZTÁLY

 2016. június 17-én a tanulmányi ügyintézés szünetel.
2016. június 24.

Diplomaosztó

Szeretettel gratulálunk végzett hallgatóinknak!Isten áldását kérjük életükre és munkájukra!
2016. június 29.

TANULMÁNYI OSZTÁLY

2016. július 4-től 2016. augusztus 22-ig a tanulmányi ügyintézés szünetel.
2016. június 30.

A Győri Hittudományi Főiskola pótfelvételit hirdet

Szombathelyi képzések pótfelvételi hirdetménye Győri képzések pótfelvételi hirdetménye
2016. szeptember 5.

Szeretettel köszöntjük az új tanévben!

  A Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben a 2016/17-es tanév 2016. szeptember 10-én (szombat) 9 órakor a Dr. Veres András megyés püspök úr által bemutatott Veni Sancte szentmisével veszi kezdetét a Szeminárium kápolnájában. Szeretettel hívjuk és várjuk oktatóinkat és hallgatóinkat az ünnepre! A délelőtt programja: 8.30 tájékoztató9.00 Veni Sancte10.00 beiratkozás
2016. szeptember 14.

Veni Sancte és Diplomaosztó

Veni Sancte és Diplomaosztó ünnepség volt a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjában szeptember 10-én, szombaton.
2016. szeptember 30.

Hitünk és életünk

A Győri Hittudományi Főiskolán dr. Veres András győri megyéspüspök úr tartotta meg a Hitünk és életünk című sorozat kezdő előadását a gazdasági válság erkölcsi okairól és következményeiről nagyszámú hallgatóság előtt, a szeminárium kápolnájában.
2016. október 7.

Hitünk és Életünk Szabadegyetem 2. előadás

Dr. Martos Levente Balázs főiskolai tanár, prefektus „Pólyába takarta és jászolba fektette…” Az Ige születéséről című előadásával folytatódik a Hitünk és Életünk Szabadegyetem.

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner