Szentségimádási nap a Győri Szemináriumban 2016

2016. március 10.

Minden év március 7-én van a szentségimádási nap a szeminárium kápolnájában. Ez a dátum utal Aquinói Szent Tamás korábbi ünnepnapjára, aki a szemináriumok védőszentje is.


Az idei esztendőben Boros Károly nyékvárkonyi (Felvidék) plébános gondolatai segítettek ennek a szép napnak a megünneplésében. Az erdélyi származású atya a szentségimádási napon szentmisét mutatott be a kápolnában, és gondolataival gazdagította a szeminárium lakóit. A nap során a közös imádságok mellett lehetőség volt egyéni imádságra, adorációra is.

Károly atya elmélkedéseiben említette Márton Áron püspököt is, és személyes történeteket hozott a kommunista diktatúra nehéz és egyházellenes időszakából. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy nem szabad a félelemnek győznie. Keresztény életünk része, hogy Jézus Krisztus bátorít minket: „Ne félj!”

Továbbá másik elmélkedésében az aranymisés vendég atya kiemelte az Oltáriszentségnek kijáró tiszteletet és imádást. Felhívta a figyelmet, hogy a mai, értékeket felcserélő világban az Oltáriszentség előtti térdhajtásnak is nagy szerepe van.

Egy ilyen nap mindig nagy lelki feltöltődéssel jár, hiszen még jobban megérezzük az Úr Jézus közelségét, és megerősít a hivatásban. Egy ilyen nap segíthet, hogy jobban értékeljük a szentségi színekben jelenlévő Úr Jézust.

 

Utoljára módosítva: 2016. 11. 15. 07:56


Képek

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner