Hírek

2018. január 31.

Ötödik előadásához érkezett a Hitünk és életünk szabadegyetem

2018. január 17-én dr. Németh Norbert, a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjának szakigazgatója, teológiai tanár tartott előadást „Isten atyai arca – Bibliai apaképek” címmel. A szeminárium kápolnáját ez alkalommal is zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők.
2018. február 5.

Hitünk és életünk Szabadegyetem

A Hitünk és életünk Szabadegyetem keretében Dr. Kürnyek Róbert teológiai tanár, plébános „Úgy nevelni, mint a szentek – Gyermekek nevelése a szentek pedagógiájával” című előadását 2018. február 21-én (szerdán) 18 órakor hallhatják a Győri Hittudományi Főiskola épületében. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2018. február 6.

Továbbtanulás! Jelentkezz a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjának képzéseire!

Szeretettel ajánljuk a továbbtanulók figyelmébe a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központját. Rengeteg lehetőséget kínál a központ azok számára akik szeretnék hitüket elmélyíteni, és olyan végzettséget szerezni, amivel szolgálhatják az embereket. A képzésekről és a jelentkezési tudnivalókról a cikk további részében olvashatnak. Megnézhetik a Képzési Központ bemutatkozó kisfilmjét is. A plakát pdf-ben letölthető itt. 
2018. február 20.

Lépjünk szövetségre! — Mentorprogram, 2018. február 16-17-ei konzultáció

Február harmadik hétvégéjén folytatódott a Szombathelyi Egyházmegye mentorképző programja. A péntek este ezúttal is közös szentmisével indult. A szentmisén Norbert atya a jézusi lelkületű böjtölésben rejlő nagy lehetőségekről, és a helytelen böjt buktatóiról is tanított minket. A lelki táplálékot követően közösen vacsoráztunk, majd kezdetét vette a képzés.
2018. február 27.

Nevelhetünk-e úgy, mint a szentek?

Február 20-án került sor a Hitünk és életünk szabadegyetem hatodik előadására. Az előadó, dr. Kürnyek Róbert plébános, a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjának oktatója napjainkban is aktuális témát választott: a gyermekek nevelése a szentek pedagógiájával. Ez alkalommal is teljesen megtöltötték a szeminárium kápolnáját az érdeklődők. 
2018. március 1.

Nyílt napot tartottak a Győri Szemináriumban

A Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet a hagyományokhoz híven az idei esztendőben is megnyitotta kapuit, és 2018. február 24-én, Szent Mátyás apostol ünnepén nyílt napra várta a papi hivatás iránt érdeklődő fiatalokat. A Győri és a Szombathelyi Egyházmegyéből ezúttal mintegy huszonöten látogattak el a szemináriumba, hogy megismerkedjenek a kispapok életével és mindennapjaival.
2018. március 19.

Hitünk és életünk Szabadegyetem

A Hitünk és életünk Szabadegyetem keretében Soós Viktor Attila történész „Egyházüldözés a kommunista diktatúrában Brenner János életén keresztül” című előadását 2018. március 28-án (szerdán) 18 órakor hallhatják a Győri Hittudományi Főiskola épületében.  Szeretettel várunk minden érdeklődőt!  
2018. március 22.

A győri kispapok zarándoklata Észak-Burgenlandban

2018. március 15-én, nemzeti ünnepünkön a 75 éves jubiláns Dr. Schmatovich János székesegyházi prépost-kanonok, professzor, teológiai tanár jóvoltából és szervezésében autóbuszos zarándoklaton vettünk részt Észak-Burgenlandban, a történelmi várvidéken – a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elöljárói, tanárai, a meghívott vendégek és a kispapok.
2018. március 27.

Szeretettel hívjuk NYÍLT NAPunkra!

Ha Önt érdekli a katolikus teológia, ha szívesen tanítana hittant, ha Önt érdekli az egyházzene, ha szívesen tanulna énekelni és orgonálni, ha Önt érdekli az egyházi liturgia, ha szívesen tanulna, akkor jöjjön el hozzánk 2018. április 14-én 9 órakor! Képzéseink: Teológia (katolikus teológus, osztatlan): 10 félév Hittanár-nevelőtanár (osztatlan): 10 félév Hittanár-nevelőtanár (rövid ciklusú MA): 2-4-5 félév Katekéta-lelkipásztori munkatárs - BA: 6 félév Római katolikus kántor - BA: 6 félév Helyszín: A Győri Hittudományi Főiskola díszterme (Győr Káptalandomb 7.) Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt! Bővebben
2018. április 9.

Brenner János vértanúságáról tartottak előadást a Hitünk és életünk szabadegyetemen

2018. március 28-án dr. Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) tagja, a boldoggá avatás történész szakértője tartott előadást a kommunista diktatúra egyházüldözéséről, Brenner János életútján keresztül. Előadásában a fennmaradt források és visszaemlékezések segítségével mutatta be a diktatúra egyházpolitikáját és a vértanú pap életútját.
2018. április 11.

FELVÉTELIT HIRDET A II. JÁNOS PÁL KATOLIKUS SZAKKOLLÉGIUM A 2018/19-ES TANÉVRE!

Komfortos, belvárosi, II. János Pálról elnevezett egyetemi szakkollégium (Hollán Ernő u. 10-12.) várja a 2018-2019-es tanévben is az egyetemre készülő érettségizőket, és a már egyetemistákat és főiskolásokat is! Vagyis mindazokat a keresztény fiatalokat hívjuk a szakkollégium közösségébe, akik Szombathelyen tanulnak szeptembertől és szeretnének egy olyan helyen lakni, ami egyszerre szellemi műhely, nyüzsgő, vidám közösség és olyan hely, ahol a lélekben is rend születik.
2018. április 17.

Hitünk és életünk Szabadegyetem

A Hitünk és életünk Szabadegyetem keretében Dr. Csernai Balázs teológiai tanár „Krisztus testében élek – Szent Pál apostol tanítása az Eucharisztiáról” című előadását 2018. április 18-án (szerdán) 18 órakor hallhatják a Győri Hittudományi Főiskola épületében.  Szeretettel várunk minden érdeklődőt!  
2018. április 23.

HITTAN BEMUTATÓÓRA

Szeretettel várjuk a hitoktatásban résztvevő és érdeklődő kollégákat egy plébániai hittan bemutatóórára és az azt követő megbeszélésre! Időpont: 2018. május 5. Helyszín: Mosonmagyaróvár Mosoni Plébánia Közösségi terme Szt. István király u. 110. A bemutatóórát Vlaj Márk atya és Weiszné Sáling Éva hitoktató tartja A kezdés időpontja 16 óra
2018. április 25.

Hitünk és életünk 8. Szent Pál az Eucharisztiáról

2018. április 18-án, szerdán a nyolcadik előadással folytatódott a Hitünk és életünk szabadegyetem. Dr. Csernai Balázs teológiai tanár „Krisztus testében élek – Szent Pál apostol tanítása az Eucharisztiáról” címmel tartott előadást a Hittudományi Főiskolán.
2018. május 1.

Eszközök, módszerek, túlcsorduló szív — Mentorprogram, 2018. április 19-20-21-ei konzultáció

Április 19-20-21-én a mentorképzés keretén belül egy  30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésen vettünk részt az ELTE Savaria Egyetemi Központban. A képzés címe: Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel, sajátos nevelési igénnyel küzdő, és hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás módszertana.
2018. május 1.

Sajtó és irodalom a többnyelvű Magyarországon 1770-1820

Április 25. és 27. között a Győri Hittudományi Főiskola adott otthont a Sajtó és irodalom a többnyelvű Magyarországon 1770-1820 című nemzetközi konferenciának. A neves hazai és külföldi előadókat felsorakoztató konferencia részvevőit Dr. Lukácsi Zoltán rektor és Dr. Vaderna Gábor irodalomtörténész köszöntötte.
2018. május 7.

Hitünk és életünk Szabadegyetem

A Hitünk és életünk Szabadegyetem keretében „A cserkészet mint missziós lehetőség” címmel Kispál György csepeli plébános, a Táborkereszt egyházi elnöke és Dr. Zelliger Erzsébet ny. egyetemi docens, a Táborkereszt ügyvezető elnöke előadását 2018. május 9-én (szerdán) 18 órakor hallhatják a Győri Hittudományi Főiskola épületében. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!  

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner