Hírek

2016. október 11.

Szünet a Tanulmányi osztályon

2016. október 18-án a Főiskola épülete zárva lesz, a tanulmányi ügyintézés szünetel.
2016. október 13.

Hittan bemutatóóra

Szeretettel várjuk a hitoktatásban résztvevő és érdeklődő kollégákat egy gimnáziumi hittan bemutatóórára és azt követően egy hitéleti, módszertani előadásra! Időpont: 2016. október 25.Helyszín: Szent Orsolya GimnáziumSopron Orsolya tér 2-3.
2016. október 20.

Hitünk és életünk 2.

  Október 19-én este dr. Martos Levente Balázs előadásával folytatódott a Hitünk és életünk c. szabadegyetemi sorozat a Győri Hittudományi Főiskolán. Az előadó Jézus születésének történetéből indult ki, a „Pólyába takarta és jászolba fektette” szavakat választva címül.
2016. október 24.

A felújított könyvtár megáldása és fotókiállítás

Szeretettel hívjuk oktatóinkat, hallgatóinkat és minden érdeklődőt a Győri Hittudományi Főiskola felújított könyvtárának megáldására. Az ünnepség keretében kerül sor Szabó Béla „Szent Márton templomok a régi Győri Egyházmegyében” című fotókiállításának megnyitójára is.
2016. október 27.

Hittan bemutatóóra Sopronban

A Győri Hittudományi Főiskola szervezésében 2016. október 25-én Sopronban a Szent Orsolya Gimnáziumban a hitoktatásban résztvevő kollégák egy gimnáziumi hittan bemutatóórán és azt követően egy hitéleti, módszertani előadáson vehettek részt.
2016. november 8.

Hitünk és Életünk Szabadegyetem 3. előadás

Az ökumenikus gondolkodás kialakulása és hatásai címmel Dr. Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora tart előadást a Hitünk és Életünk Szabadegyetemen.
2016. november 10.

„Az élő Szent László” pályázati felhívás

A Szent László Emlékévhez kapcsolódóan pályázatot hirdet a Győri Hittudományi Főiskola és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. „Az élő Szent László” témában 20-25 000 karakter terjedelmű esszét vagy 10-15 perc időtartamú kisfilmet várunk a 15-25 éves egyéni vagy csoportos pályázóktól. A pályamunkák beküldésének határideje: 2017. március 18.
2016. november 15.

Kiállítás nyílt Szombathelyen

Kiállítás nyílt a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjának épületében november 8-án a karitász társintézményeinek művészetterápiás foglalkozásain résztvevők alkotásaiból. A tárlat hűen tükrözi a szenvedély- és mentális betegségekben küszködők belső világát.
2016. november 15.

Kiállítás nyílt Szombathelyen

Kiállítás nyílt a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjának épületében november 8-án a karitász társintézményeinek művészetterápiás foglalkozásain résztvevők alkotásaiból. A tárlat hűen tükrözi a szenvedély- és mentális betegségekben küszködők belső világát.
2016. november 29.

Hitünk és életünk 3.

A Hitünk és életünk című szabadegyetem harmadik előadását Dr. Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora tartotta Az ökumenikus gondolkodás kialakulásáról és hatásairól címmel a szeminárium zsúfolásig megtelt kápolnájában.
2016. december 1.

Dr. Gyürki László legújabb könyvének bemutatója

Dr. Gyürki László PhD legújabb könyvének bemutatójára kerül sor Szombathelyen az Egyházmegyei Könyvtárban (Szhely, Szily J. u. 1.), amelyre minden kedves érdeklődőt hívunk és várunk 2016. december 19-én, hétfőn 17.00 órakor. 
2016. december 9.

Szünet a Tanulmányi Osztályon

2016. december 21-től 2017. január 3-ig a tanulmányi ügyintézés szünetel.
2016. december 9.

Karácsonyváró koncert

Szeretettel hívjuk és várjuk tanárainkat, hallgatóinkat és dolgozóinkat karácsonyváró hangversenyünkre. A főiskola tanárainak és hallgatóinak koncertje 2016. december 19-én (hétfőn) 18.00 órakor kezdődik az intézmény kápolnájában.
2016. december 12.

Nyílt nap a Savaria Campuson

  A Savaria Egyetemi Központ, új nevén Savaria Campus 2017. február 1-től az Eötvös Lóránd Tudományegyetem részeként működik tovább. Ez az integráció a II. János Pál Katolikus Szakkollégium és a Hittanárképző Főiskola számára is fontos továbbfejlődési lehetőséget jelent, éppen ezért ezen intézmények is szervesen kapcsolódva a szombathelyi Campus nyílt napjához, külön standon népszerűsítették a képzéseiket és portékáikat finom, forró tea kíséretében.
2016. december 17.

Hitünk és életünk Szabadegyetem 4. előadás

A Győri Hittudományi Főiskola „Hitünk és életünk” címet viselő szabadegyetemének negyedik előadását 2016. december 14-én Juhos Imre atya, a Szeminárium spirituálisa tartotta, „Nevelés – kinek a dolga?” címmel, mely ismét nagyszámú érdeklődőt vonzott a Főiskolára, a Szeminárium kápolnájába.
2016. december 19.

Nyílt napok - Győr, 2017

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Főiskolánk nyílt napjaira! A nyílt napok: 2017. január 28. 2017. február 25. (teológus) 2017. április 22.
2016. december 19.

Hitünk és életünk Szabadegyetem 5. előadás

Dr. Németh Gábor főiskolai tanár, plébános „Az ünneplő ember” című előadásával folytatódik a Hitünk és Életünk Szabadegyetem.
2016. december 23.

Karácsonyi jókívánságok

A Győri Hittudományi Főiskola vezetői, dolgozói és hallgatói karácsonyi hangversennyel, illetve ünnepséggel fejezték ki egymásnak ünnepi jókívánságaikat.

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner