Hírek

2017. május 3.

Hitünk és életünk Szabadegyetem 8. előadás

A Győri Hittudományi Főiskola „Hitünk és életünk” címmel megrendezett szabadegyetemének utolsó, nyolcadik előadása is sok érdeklődőt vonzott a Szeminárium kápolnájába. A befejező előadást Varga Józsefné Dr. Horváth Mária szakigazgató asszony tartotta, „Aki zarándokol, jó úton van!” címmel. Az előadás előtt Dr. Lukácsi Zoltán rektor is köszöntötte a megjelenteket, és köszönetet mondott azoknak is, akik a tanév folyamán az előadásokat látogatták.
2017. május 9.

A GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZERETETTEL VÁRJA LEENDŐ HALLGATÓIT!

Jelentkezési határidő: 2017. május 31. Képzéseink: Teológia: 12 félév Hittanár-nevelőtanár: 10 félév Hittanár-nevelőtanár (rövid ciklusú MA): 2-4-5 félév Katekéta-lelkipásztori munkatárs - BA: 6 félév Római katolikus kántor - BA: 6 félév Bővebben 
2017. június 21.

Szünet a tanulmányi ügyintézésben

2017. július 1-tõl 2017. augusztus 25-ig a tanulmányi ügyintézés szünetel.
2017. június 21.

Tanévzáró és diplomaosztó

Szeretettel hívjuk és várjuk oktatóinkat és hallgatóinkat a 2017. június 22-én 15 órakor kezdõdõ tanévzáró szentmisére és diplomaosztó ünnepségre intézményünk kápolnájába!
2017. június 27.

Diplomaosztó

Szeretettel gratulálunk végzett hallgatóinknak!Isten áldását kérjük életükre és munkájukra!
2017. június 30.

A Gyõri Hittudományi Fõiskola pótfelvételit hirdet

Gyõri képzések pótfelvételi hirdetménye Szombathelyi képzések pótfelvételi hirdetménye 
2017. június 30.

TE DEUM JÉZUS ISKOLÁJÁBAN, 2017. június 24, Szombathely

A Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja a tanárok, a tanulók, a hozzátartozók és barátok közösségével ünnepelte a tanév befejezését, illetve annak eredményeit. A szombathelyi Sarlós Boldogasszony Székesegyházban, az itt álló püspöki katedra (tanítóhivatal) előtt, a Madonna kápolnában zajlott az ünnepi hálaadás és a diplomaosztó ünnepség. Az ünneplés szorosan kapcsolódott a nap liturgiájához: mely Keresztelő Szent János születésének ünnepe.
2017. augusztus 23.

Szeretettel köszöntjük az új tanévben!

A Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben a 2017/18-as tanév 2017. szeptember 9-én (szombat) 9 órakor Veni Sancte szentmisével veszi kezdetét a Szeminárium kápolnájában. Szeretettel hívjuk és várjuk oktatóinkat és hallgatóinkat az ünnepre!
2017. szeptember 6.

Hitünk és életünk Szabadegyetem

Örömmel adjuk hírül, hogy a 2017/2018. tanévben folytatódik a Hitünk és életünk Szabadegyetem. Dr. Pápai Lajos ny. megyés püspök „XII. Piusz pápa a legújabb kutatások tükrében” című előadását 2017. szeptember 20-án (szerdán) 18 órakor hallhatják az érdeklődők a Győri Hittudományi Főiskola épületében.Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2017. szeptember 11.

A teológia a leghasznosabb tudomány - Veni Sancte a Hittanárképzőn

A Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjában szeptember 9-én nyitotta meg a tanévet Dr. Székely János megyéspüspök. A Brenner Nevelési Központ kápolnájában mutatta be a Veni Sancte szentmisét a tanár atyákkal együtt és 52 hallgatók részvételével.
2017. szeptember 22.

Elhunyt Hrotkó Géza pápai prelátus, főiskolánk korábbi rektora

Veres András győri megyéspüspök az Egyházmegye papsága és a gyászoló rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Hrotkó Géza pápai prelátus, székesegyházi kanonok, főiskolai teológiai tanár életének 85., papságának 60. évében 2017. szeptember 15-én, az Úr kegyelméből, a betegek kenetével megerősítve, az örök hazába költözött. Temetése 2017. szeptember 25-én a győri Kármelhegyi Boldogasszony-templomban 11 órai kezdettel bemutatott szentmise után lesz a győri Nagyboldogasszony-székesegyház kanonoki kriptájában.
2017. szeptember 22.

XII. Piusz megérdemelné, hogy a "nemzetek igaza" címet megkapja. Folytatódott a Hitünk és életünk szabadegyetem

A Hitünk és életünk szabadegyetem második évadának első előadására szeptember 20-án 18 órakor került sor a szeminárium kápolnájában. „XII. Piusz pápa a legújabb kutatások tükrében” címmel dr. Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök úr tartott előadást. Annak ellenére, hogy ugyanebben az időpontban tartották meg a bencés szabadegyetemet, a kápolnát csaknem teljes egészében megtöltötték az érdeklődők.
2017. október 2.

Folytatódott a Mentorprogram a Szombathelyi Egyházmegyében

Második félévébe lépett a RENOVABIS támogatásával megvalósuló, a Szombathelyi Egyházmegye és a Győri Hittudományi Főiskola közös Mentorprogramja. 2017 őszén is rendszeres konzultációkra gyűlnek össze a programban résztvevő hitoktatók. Külön öröm, hogy a programba a Győri Egyházmegye három hitoktatója is bekapcsolódott.
2017. október 5.

Hitünk és életünk Szabadegyetem

A Hitünk és életünk Szabadegyetem keretében Dékány Ferenc plébános, tanár úr Bioetikai kérdések, avagy lábjegyzetek a „halál kultúrájához” című előadását 2017. október 11-én (szerdán) 18 órakor hallhatják a Győri Hittudományi Főiskola épületében.  Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2017. október 16.

Isten atyai arca címmel a Katolikus Egyetemi Lelkészség nyitott előadásai folytatódnak

Isten atyai arca címmel a Katolikus Egyetemi Lelkészség nyitott előadásai folytatódnak az ELTE Savaria Egyetemi Központ „C” épület nagy előadótermében (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.). Az őszi szemeszter első előadását Németh Norbert egyetemi lelkész október 16-án, hétfőn 18.00 órakor tartja. Szeretettel várnak mindenkit!
2017. október 16.

Szünet a Tanulmányi Osztályon

2017. október 20-án a tanulmányi ügyintézés szünetel.
2017. október 18.

Mérésről és értékelésről szólt a második konzultáció a mentorképzésen

2017. október 13-14.-én Tóth László az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ mérés és értékelés vezetője valamint Virágné Geiszler Éva a Brenner János Nevelési Központ tanára tartotta a konzultációt.

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner