2016 szeptemberétől új alapszak indul Főiskolánkon! A Dunántúlon egyedül intézményünkben nyílik lehetőség kántor alapszakon oklevél megszerzésére.
RÓMAI KATOLIKUS KÁNTOR ALAPSZAK
2016 szeptemberétől levelező rendszerű Római katolikus kántor alapszak indul a Győri Hittudományi Főiskolán. A képzés célja, hogy az egyházzene iránt elkötelezett és a liturgikus zenei hagyomány fejlődésére nyitott hívők elmélyítsék azokat a liturgikus és zenei ismereteket, amelyek segítségével aktívabb és tudatosabb módon kapcsolódhatnak a katolikus egyház istentiszteleti kultúrájába.
Az alapképzésben résztvevők számára lehetőség nyílik az egyházzenei részfolyamatokba való tudományos betekintésre, valamint magas szinten elsajátíthatják a liturgikus orgonajátékot, és egyéni hangképzésben vesznek részt. A főiskolai kántor szakon szerzett képességek birtokában a hallgatók szélesebb látókörrel rendelkező zenei szakemberek és hitükben, liturgikus szemléletükben, egyházzenei repertoárjukban megerősödött kántorokká válhatnak.
A jelentkezésnek nem feltétele a kántori oklevél megszerzése és az egyházzenei gyakorlat sem. Szívesen várjuk olyan hívők jelentkezését is, akik korábban nem végeztek liturgikus szolgálatot, de zenei tanulmányaikban olyan szintre jutottak, ami lehetővé teszi a főiskolai képzésben való részvételt.
A felvételi követelmény és a vizsga anyaga:
Az alapszak elvégzése után lehetőség van továbblépni hitéleti mesterszakos, illetve osztatlan képzésre.
A felvételi vizsga anyagával és a képzés tematikájával, tartalmával összefüggésben, valamint az oktatási, szervezési, tudományos és jogi kérdésekkel kapcsolatban a Tanulmányi Osztályon keresztül kaphatnak segítséget, felvilágosítást. A szakfelelős oktató Dr. Maróti Gábor.
Utoljára módosítva: 2016. 11. 15. 07:56
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.