December 4-én és 5-én Szentmártoni Mihály SJ atya vezetésével vettek részt a Győri Papnevelő Intézet papnövendékei adventi rekollekciójukon.
Elmélkedések fő témája az egyházi év lelkisége volt. Mihály atya elmélkedéseit átjárta a megélt hit. Több hasznos történetet hozott saját életéből is, melyeknek tanulságai hasznunkra válhatnak majdani papi életünk során. Köszönjük neki, hogy megosztotta velünk papi szolgálatának tapasztalatait, amelyek mindannyiunk lelki épülésére szolgáltak.
Utoljára módosítva: 2016. 11. 15. 07:56
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.