A Győri Hittudományi Főiskola és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös pályázatot hirdetett Boldog Apor Vilmos püspök emlékének ápolására „Miben példakép Apor Vilmos püspök a mai ifjúságnak?” címmel.
A díjak átadására 2015. november 29-én került sor a Győri Hittudományi Főiskola dísztermében. Dr. Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora köszöntötte a megjelenteket és örömét fejezte ki, hogy nagy számban érkeztek jó minőségű pályamunkák. Majd Fülöpné Dr. Erdő Mária, a Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora szólt a megjelentekhez, aki a pályázatnak az ötletgazdája volt.
Ezt követően a díjak átadására került sor, melyeket Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök adott át. Először az esszé kategóriában hirdették ki az első három helyet. Majd a videó kategóriában is eredményt hirdettek. Minden résztvevő nyertesen végzett, hiszen azzal, hogy Boldog Apor Vilmos életét jobban megismerte, már sokat nyert. Ugyanakkor minden pályázó tárgyi nyereményekkel is gazdagodott, köztük Boldog Apor Vilmos püspökkel kapcsolatos könyvekkel.
A díjátadó végén levetítésre került Pápai Dániel által készített videó, amellyel az első helyet érte el. A programot közös imádság zárta Boldog Apor Vilmos püspök sírjánál.
Ez a pályázat is erősíti hitünket abban, hogy a mai fiatalok is fogékonyak a szépre, a jóra, azokra az igazságokra és értékekre, amelyeket Apor Vilmos példája is közvetít. Ugyanakkor reményt ad arra, hogy az Istentől kapott hivatásban érdemes munkálkodni, és nem igaz az, amit sokszor közvetítenek vagy sugároznak felénk, hogy olyan reménytelen világ van, hogy talán nem is érdemes azon erőlködni, hogy az ember értékeket közvetítsen. Ez a pályázat is példa arra, hogy igenis érdemes értéket közvetíteni és a fiatalokban ma is van fogékonyág, akik között vannak a jövő szentjei.
Az alábbiakban megtekinthetőek a nyertes pályaművek:
Esszé kategória
1. Telkes Beáta
2. Horváth Renáta és Mikolás Veronika
3. Takács Réka Orsolya és Füredi Virág
Videó kategória
1. Pápai Dániel
2. Mátyás Boldizsár és Horváth Gábor
3. Sági Benedek
3. Vincze Natália és Vincze Miklós György
Utoljára módosítva: 2016. 11. 15. 07:56
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.