Szentségimádási nap 2021. március 7.

2021. március 9.

Március hetedike a kispapok számára az Eucharisztia különös tiszteletével telt. Ezen alkalommal Köbli Tamás atya érkezett Szombathelyről a győri szemináriumba, hogy elmélkedéseivel segítse a lelki életben történő előrehaladásunkat.

Reggel a napot közös zsolozsmával kezdtük, majd következett az ünnepélyes szentségkitétel. A nap folyamán a kispapok ott lehettek az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus előtt, elmélkedtek, imádkoztak. Kilenc órakor kezdődött az első vezetett elmélkedés, melyben Tamás atya a törvény és a vallásosság kapcsolatáról beszélt.  Próbálta megértetni, mennyire fontos, hogy a parancsokban meglássuk Krisztus szeretetét, aki nem meg akar tiltani valamit, hanem teret nyit, melyben találkozhatunk Istennel. A Szentmise homíliájában szólt arról, hogy az imádságban, mint találkozásban hogyan beszélhetünk Istennel. Ennek a legszebb és egyben legnehezebb módja az imádság, ahol félre kell tenni a félelmeinket, hogy Krisztussal is őszintén tudjunk beszélni, mint egy jóbaráttal. Az egyik legfontosabb gondolat az volt, hogy az imádság olyan, mint a lélegzet, melyben a lelkünk betöltődik Istennel. Délután három órakor volt a következő közös alkalom, amikor mindannyian újra összegyűltünk a kápolnában. Ebben az elmélkedési részben kitekintettünk hivatásunk célja felé, hogy miként viselkedjünk majdan papként. Fontos tény: szavaink és cselekedeteink mindig összhangban legyenek, ne féljünk mások véleményétől, se önmagunktól, így élhetünk igazi, hiteles papi életet. Emlékeztetett minket: Isten azt szeretné, hogy alkalmasnak bizonyuljunk, és ehhez minden segítséget megad nekünk, sőt, Ő maga alakít minket!

Az esti zsolozsma alkalmával ünnepélyesen eltették a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, hogy a továbbiakban a rejtett jelenlétében munkálkodjon lelkünkben. Gyógyítsa, alakítsa életünket, és általa méltó és igaz szolgái legyünk Krisztusnak.

Szerző: Flehner Péter

Fotó: Brenner János Hittudományi Főiskola

Utoljára módosítva: 2021. 03. 09. 16:30

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner