Tanulmányi nap a Brenner János Hittudományi Főiskolán

2019. december 12.

2019. december 7-én, szombaton tanulmányi napot rendeztünk névadónk, Boldog Brenner János vértanú tiszteletére.

A program ünnepi szentmisével kezdődött a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, melynek főcelebránsa Dr. Veres András megyéspüspök volt. A szentmisét követően a szeminárium dísztermében gyűltünk össze, ahol a megjelenteket Megyéspüspök úr, Dr. Reisner Ferenc rektor, valamint Kálmán Imre prefektus köszöntötte. A megnyitót követően intézményünk előző rektora, Dr. Lukácsi Zoltán atya ismertette a főiskola névváltozásának folyamatát. Császár István szombathelyi általános püspöki helynök előadásán keresztül bepillantást nyerhettünk Brenner János boldoggá avatási perének menetébe.

Ezt követően Dr. Nemes Gábor a Győri Egyházmegyei Levéltár főlevéltárosa tartotta meg Szerzetesek a késő középkori Győrben c. előadását, mely után bemutatta intézményünk új tanulmánykötetét. A program a szeminárium ebédlőjében állófogadással és kötetlen beszélgetéssel végződött.

Kovács Gábor

Fotó: Brenner János Hittudományi Főiskola

Utoljára módosítva: 2020. 09. 24. 18:45

Eseménynaptár -
2026. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Pályázati banner