A hagyományoknak megfelelően az idén április 5–6 között került sor az Országos Kispaptalálkozóra, ezúttal a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola szervezésében.
A találkozón a Brenner János Hittudományi Főiskola papnövendékei is részt vettek. A mintegykétszáz kispap és elöljáróik jelenléte és közös imádsága Jézus Krisztus szavaira is felhívja a figyelmet, amely a Szent Háromnaphoz közeledve különösen is aktuális: „hogy egyek legyenek” (Jn 17,11). A program késő délután szabadtéri keresztúttal vette kezdetét, majd közös vacsorával folytatódott a hittudományi főiskola épületében. Másnap, a Tihanyi Bencés Apátság meglátogatása során három programon vehettek részt a növendékek és elöljáróik: betekintést nyerhettek a gyógynövénytermesztés és feldolgozás rejtelmeibe, valamint az apátság új bemutatkozó filmjén keresztül a szerzetesközösség életébe. Lehetőség nyílt az apátsági templom és a királyi kripta megtekintésére is. A napközi imaóra imádkozása és az ebéd után indultak vissza a növendékek Veszprémbe, ahol az Árpád-házi Szent Margit templomban ünnepi szentmisével zárult akispaptalálkozó. A szentmise főcelebránsaDr. Márfi Gyula veszprémi érsek prédikációjában Jézus követésére buzdította a papnövendékek, és kérte őket, hogy a mai világ nehézségei közepette se bizonytalanodjanak el hivatásukban.
Utoljára módosítva: 2020. 09. 24. 18:45
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.