Mentorprogramunk 2018. őszén egy kicsit más formában folytatódott, mint amit eddig megszokhattunk. Az eddigi nagy csoportunk három talán véletlenszerűen generált kisebb csoportban folytatja a gyakorlati munkát.
Jó ideje foglalkoztatott minket két fontos kérdés: hogyan fog majd a való életben működni a mentori tevékenységünk, és pontosan mit is jelent a szupervízió? Kicsiny csoportunk október 19-én a Győri Hittudományi Főiskola Képzési Központjának megújult épületében találkozott első alkalommal Éger Csaba pszichológus vezetésével. Mindjárt az elején pontosan kirajzolódott számunkra, hogy a szupervízió egy adott helyzetben rálátást segít szerezni a saját működésünkre, felülről „nézzük” magunkat, egy fajta önreflexió. Megbeszéltük az első mentorált kiválasztásának problémáit, nehézségeit, majd különféle esetmegbeszélő technikák segítségével egy konkrét saját esetet dolgoztunk fel.
Szabó József
hittanár- mentorjelölt
Utoljára módosítva: 2020. 09. 24. 18:45
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.