Hírek

2024. május 6.

Igent kell mondani a hivatásra, igent Jézusra - Rekollekció a szemináriumban

2024. május 3-án és 4-én rekollekción vettek részt a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet növendékei. A hagyományosnak mondható alkalom vezetője Kovács József egyetemi lelkész, püspöki titkár volt.
2024. április 26.

Nyílt napra vártuk a képzéseink iránt érdeklődőket

Az elmúlt hétvégén a Brenner János Hittudományi Főiskola győri székhelyén nyílt nap keretében személyesen tájékozódhattak az érdeklődők az intézmény képzési kínálatáról.
2024. április 12.

Kollégiumi felvételi a Brenner János Hittudományi Főiskola Kollégiumaiba

A Brenner János Hittudományi Főiskola két kollégiuma felvételt hirdet a 2024/25-ös tanév őszi félévére. A kollégiumaink célja, hogy segítsük a keresztény fiatalokat egyetemi tanulmányaik alatt kollégiumi elhelyezéssel. A Főiskola vezetése alatt álló két kollégiumba hívő vagy hitre nyitott fiatalokat várunk, akik szívesen lennének egy szellemi-lelki értelemben is igényes közösség tagjai.
2024. március 26.

Nyílt napok a világi képzéseken

A Brenner János Hittudományi Főiskola a 2023/2024-es tanév tavaszi félévében ismételten megrendezi a civil képzéseken a nyitott kapuk napját a győri és a szombathelyi képzési helyszíneken.
2024. március 5.

Utazási kedvezmények változása

Tájékoztató a diákigazolvánnyal kapcsolatos közlekedési kedvezmények változásáról
2024. március 2.

Nyitott hétvége a szemináriumban

2024. február 23-25. között kitártuk intézményünk kapuit azok előtt, akik szívesen megismernék életünket, és érdeklődnek a papi hivatás iránt.
2023. december 24.

Intézményi karácsony

2023. december 15-én, az első félév utolsó tanítási napján a szeminárium kápolnájába hívtuk intézményünk egész közösségét, hogy karácsonyi műsorral kedveskedjünk nekik.
2023. december 17.

Adventi áhitat

2023. december 12-én (kedden) este Adventi áhítatra vártuk szemináriumunk kápolnájába a klasszikus zene kedvelőit. Az est folyamán a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának zeneművészeti hallgatói ajándékozták meg a jelenlévőket előadásukkal.
2023. december 1.

Adventi áhitat

Szeretettel hívjuk és várjuk a Brenner János Hittudományi Főiskola adventi zenés áhitatára 2023. december 12-én (kedden) 18.00 órára.
2023. november 23.

Kollégiumi felvételi

A Brenner János Hittudományi Főiskola felvételt hirdet három kollégiumába a 2023/24-es tanév tavaszi félévére
2023. november 15.

Beöltözés és avatások 2023.

A győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet kispapjai 2023. november 25-én, szombaton 10 órakor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban ünnepi szentmise keretében beöltözésben, avatásban és admisszióban részesülnek. A szentmise főcelebránsa Veres András megyéspüspök lesz.
2023. november 7.

“Magyar ifjak pajzsa” - Szent Imrét ünnepeltük

Az őszi szünet utáni első napon, november 4-én emlékeztünk meg országunk első szent királyának fiáról, Szent Imre hercegről, akit liliommal szokás ábrázolni, ugyanis szüzességben élte életét.
2023. október 27.

Nyílt nap a Papnevelő Intézetben

Szeretettel várjuk a papság iránt érdeklődő fiatal férfiakat, plébánosaikat!
2023. október 18.

Tájékoztatás a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjprogram 2023/2024. tanévi pályázatának megjelenéséről

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló 52/2013. (II. 25.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése értelmében a felsőoktatásért felelős miniszter a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjra nyílt pályázatot hirdet meg. A Kulturális és Innovációs Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2022. (VIII. 8.) KIM utasítás alapján a kultúráért és innovációért felelős miniszter nevében eljárva dr. Varga-Bajusz Veronika helyettes államtitkár asszony jóváhagyta a pályázati dokumentációt.
2023. július 3.

Tanévzáró hálaadás és diplomaátadó ünnepség

Ünnepi szentmisékre gyűltek össze intézményünk oktatói, hallgatói és dolgozói, hogy hálát adjanak a tanévben kapott kegyelemért, ajándékért. 2023. június 23-án a szombathelyi Sarlós Boldogasszony Székesegyházban dr. Reisner Ferenc rektor atya, 2023. június 24-én a győri Nagyboldogasszony Székesegyházban dr. Veres András megyéspüspök atya főcelebrálásával bemutatott szentmiséket követően vették át okleveleiket a tanulmányaikat befejező hallgatók.
2023. július 3.

Záróvizsga és diplomaosztó a Szombathelyi Képzési Központban

Záróvizsgát és modulzáró vizsgát tartottak a BJHF Szombathelyi Képzési Központjában 2023. június 15-én. A vizsgabizottság elnöke Dr. Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora volt.

Eseménynaptár -
2025. április

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok