A Szeminárium szokásos rekollekcióját 2023. február 10-11. között Mórocz Tamás kanonok, címzetes apát, a bodajki Segítő Szűz Mária kegyhely igazgatója tartotta a papnövendékek számára.
Az első elmélkedésben arról beszélt Tamás atya, hogy miért jó papnak lenni. Gondolatait saját hivatásából vett élményekkel gazdagította. Kiemelte jelmondatának, a hűségnek és az engedelmességnek mélységes dimenzióit. Az első nap szentségimádással és kötetlen beszélgetéssel zárult. Másnap, a Boldogságos Szűz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapján a délelőtti elmélkedésben a kiégés veszélyéről hallhattunk, valamint egy lehetséges megoldásról is beszélt az atya: a papi közösségről. Tamás atya három paptársával látja el a bodajki kegyhelylet, valamint 15 másik települést is. A szentmise prédikációjában a papság Máriához fűződő viszonyáról elmélkedett.
Tamás atyával már 2020 októberében találkozott szemináriumunk közössége, mivel az akkori kirándulásunk során felkerestük Bodajk települést, különösképpen is a Mária Szentélyét.
Szöveg: Pohnert Dávid
Fotó: Brenner János Hittudományi Főiskola
Utoljára módosítva: 2023. 02. 17. 16:20
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.