Az életközép kérdései és sanszai – Dr. Papp Miklós előadása (H&É)

2023. február 16.

2023. február 8-án folytatódott a „Hitünk és életünk” szabadegyetemi előadássorozat Főiskolánkon. Ez alkalommal Dr. Papp Miklós morálteológus, görögkatolikus pap volt az előadónk, aki az életközépről, annak válságáról és lehetséges megoldási javaslatairól beszélt.

Az eseményen részt vettek oktatóink, a Főiskola vezetése alatt működő Szent László Szakkollégium diákjai, a Brenner János Hittudományi Főiskola növendékpapsága, valamint több mint 150 előre regisztrált résztvevő.

Az előadó bevezetőjében rámutatott, hogy az életközépben lévő felnőttek ún. „szendvicsgenerációban” élnek. Sok olyan szituáció veszi körül az embert, amelyre érdekesnél-érdekesebb módon reagálhat. A fejlődéspszichológiával foglalkozó Erickson modelljét, a Maslow-féle szükséglet piramist is felhasználva, a görögkatolikus misztika elemeivel tűzdelve kereste az előadó az életközépi válság kezelésének módjait. A Szentháromság ikonját segítségül hívva rámutatott a családi élet gazdagságára. A családi életből vett példák különösen is gazdaggá tették az előadást.

Az előadó hangsúlyozta, hogy az Eucharisztikus lelkiség segít az életközepi válság leküzdésében. Óvnunk kell magunkat a vallási és közéleti értelemben vett elitizmustól. Előadását pedig azzal zárta, hogy Isten szeretete mindenkit sürget és noszogat a való élet problémáinak kezelésében.

Az előadás visszanézhető YouTube csatornánkon: https://youtube.com/live/aDdY_8dSPZk

Szöveg: Pohnert Dávid

Fotó: Brenner János Hittudományi Főiskola

Utoljára módosítva: 2023. 02. 16. 12:31

Eseménynaptár -
2025. február

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok