Fraknói Vilmos díjat adtak át Lukácsi Zoltán atyának, főiskolánk tanárának

2024. január 18.

A magyar állam Fraknói Vilmos-díjjal ismeri el évről évre azokat, akiknek munkássága kiemelkedő a katolikus teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését.

A Fraknói Vilmos-díjak átadására 2023. november 28-án Budapesten, a Damjanich utcai D50 Rendezvényközpontban került sor. Idén Szelestei Nagy László irodalomtörténész, Baranyainé Kontsek Ildikó művészettörténész, Lakatos Andor történész, levéltáros, muzeológus és Lukácsi Zoltán kanonok-plébános, főiskolai tanár vehette át az állami kitüntetést.

Lukácsi Zoltán atyát Gárdonyi Máté, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára laudálta, aki a díjazottnak a katolikus prédikáció kutatásában és Boldog Apor Vilmos vértanú emlékének ápolása érdekében kifejtett, az irodalomtudományt, a teológiát és az egyháztörténelmet összekapcsoló tudományos munkássága mellett lelkipásztori, tanári és intézményvezetői tevékenységét is méltatta.

Fraknói Vilmos-díjjal a Főiskola oktatói közül legutóbb 2014-ben Schmatovich Jánost díjazták.

 

Forrás: https://gyor.egyhazmegye.hu/#/hir/fraknoi_vilmosdijban_reszesult_lukacsi_zoltan_atya

https://www.magyarkurir.hu/hirek/negyen-vehettek-at-fraknoi-vilmos-dijat

 

Fotók: Magyar Kurir, Nemes Gábor

Utoljára módosítva: 2024. 01. 21. 10:56


Képek

Eseménynaptár -
2024. október

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok