„…az üdvösség e Szentsége legyen nekem is üdvösségemre.” – Szentségimádási nap a Szemináriumban

2023. március 9.

Évről-évre, március 7-én tartjuk hagyományos szentségimádási és rekollekciós napunkat, amelyen idén Várszegi Asztrik, nyugalmazott pannonhalmi főapát segítette az elmélkedésünket.

A II. Vatikáni Zsinat előtt március 7-én ünnepelte az Anyaszentegyház Aquinói Szent Tamást, aki 1274-ben költözött át az örök hazába. Mivel ez a nap általában nagyböjtre esik, ezért a zsinat 1969-ben Szent Tamás liturgikus emléknapját január 28-ra helyezte, ennek ellenére – megőrizve a hagyományt – a szemináriumban március 7-én tartjuk a szentségimádási napot.

A nap ünnepélyes Laudessel (Reggeli dicsérettel) és szentségkitétellel kezdődött, amelyet a heti diakónus vezetett, majd a nap folyamán, félórás váltásban őrizték a kispapok az Oltáriszentséget.

Asztrik atya az első elmélkedésében saját lelki és szellemi fejlődésén keresztül világított rá a kispapi, papi évek nehézségeire, például a rendszeres zsolozsmára, az evangélium tettekké és életté váltására, valamint a tanítványság tudatosítására, amelynek előfeltétele az Istennel való személyes szeretetkapcsolat. Felhívta a figyelmünket arra, hogy a keresztény élet egy döntéssel születik, mégpedig a sátánnak való ellentmondással, illetve emlékeztetett, hogy a Jézushoz való tartozás nem egy teológiai kijelentés, hanem egy személyes valóság, döntés.

A második elmélkedésben Asztrik atya rávilágított arra, hogy miért nehéz kereszténynek lenni, hiszen 2000 év van mögöttünk, a maga örömeivel és terheivel egyaránt, de meg kell találnunk azt, Aki minket igazán boldoggá tesz.

A nap a szentségeltételt követően, szentmisével zárult, ahol a prédikáció során Asztrik atya elmondta, hogy a kenyértörés gesztusában megmutatkozik a megtöretés és az önodaajándékozás, amelyet nekünk is gyakorolnunk kell az Isten és embertársaink felé egyaránt.

Hálásan köszönjük Asztrik atyának a közös elmélkedést, az építő gondolatokat és az Úr imádásában eltöltött közös időt! Isten áldás és Szent Benedek oltalma kísérje életét és hivatását!

Szöveg: Rákos József

Fotó: Brenner János Hittudományi Főiskola

Utoljára módosítva: 2023. 03. 09. 12:33

Eseménynaptár -
2025. február

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok