December 2-án nyílt napot tartottak az ELTE Savaria Egyetemi Központjában. Az általános tájékoztató után az érdeklődők “Campus-túrán” vehettek részt, melynek keretében kisebb csoportokba rendeződve végigjárták az egyetem épületét, ill. felkeresték az ELTE SEK-kel együttműködő intézményeket. Így ellátogattak a II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégiumba is, ahol a diákbizottság és önkéntes szakkollégisták - köztük a BJHF Szombathelyi Képzési Központjának hallgatói - várták az érdeklődőket forró teával és friss pogácsával. A frissítő elfogyasztása alatt hasznos információkat osztottak meg a szakkollégiumról, a felvételiről, a szakkollégisták mindennapjukról, egyúttal tájékoztatást kaptak a BJHF Szombathelyi Képzési Központjának képzéseiről is.
Utoljára módosítva: 2022. 12. 09. 14:10
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.