Nyílt nap a Brenner János Hittudományi Főiskolán

A szeminárium 2022. november 26-án megnyitotta kapuit azon fiúk, illetve felnőtt férfiak előtt, akik érdeklődnek a papi hivatás iránt és kíváncsiak arra, hogy milyen az élet a szeminárium falain belül.

Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Veres András megyéspüspök is. A főpásztor köszöntőjében felidézte János evangéliumának egy részletét, amelyben két tanítvány szerette volna tudni, hogy hol lakik Jézus, aki erre a kérdésre válaszul meghívta őket.  A főpásztor hangsúlyozta személyes meggyőződését, amely szerint nincs szebb hivatás a papi hivatásnál, s egyben buzdította a fiatalokat, hogy bátran válaszoljanak életük odaadásával az Úr hívására. Majd a szeminárium rektora, Dr. Reisner Ferenc atya köszöntötte a fiatalokat és az őket kísérő lelkipásztorokat.

A köszöntőket követően kerekasztalbeszélgetésre került sor, amelyben a diakónusok közvetlen, személyes hangvételben tettek tanúságot hivatásukról és a szemináriumban szerzett tapasztalataikról. A kiscsoportos beszélgetéseken kötetlen formában tehettek fel kérdéseket a részt vevők, majd a ház bejárása következett. Délben dicsőítő szentségimádással folytatódott a nap, itt lehetőségünk nyílt közösségben kéréseinket az Eucharisztiában jelenlévő Krisztus elé terjeszteni.

A nyílt nap a székesegyházban Mária-köszöntővel zárult, azonban fakultatív program keretében lehetőséget biztosítottunk a Káptalandomb kincseinek megtekintésére.

Két résztvevő így nyilatkozott a nyílt napunkról:

“Egy szemináriumban való nyílt nap elsősorban a legtöbbek szemében orientáció a papság irányába és az első lépcsőfoka a kispapi életre való felkészülésnek. Mindemellett azonban egyedülálló lehetőség betekinteni a papképzés belső berkeibe. A szeminárium kapuinak ilyesfajta megnyitása, valamint a kispapokkal való közvetlen találkozás, minden fiatal keresztény számára ildomos lenne véleményem szerint. Ugyanis a mostani nyílt napon való tanúságtételük és megnyilatkozásaik mindenki számára példaértékűek.” (Varga Zoltán)

“Ami legjobban megmaradt bennem az az öröm, ami sugárzott belőletek. Nem valami erőltetett vidámságról van szó, hanem arról, hogy mennyire nagyszerű, ha valaki igent mond Isten hívására és róla alkotott tervére. Ez tényleg képes megadni a boldogságot, minden ideigtartó nehézség ellenére.” (Szalay Márton)

Szöveg: Pohnert Dávid

Fotók: Brenner János Hittudományi Főiskola

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Alapítvány

ado1szazalek kisebb

KEHOP

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.