Szemináriumunk papnövendékei az Országos Kispap Focitornán

Egy év kényszerszünet után idén november 5 és 7 között újra megrendezésre került az immár hagyományosnak számító kispap focikupa, amelyre az ország papnevelő intézetei maximum 10 fős csapattal nevezhettek. A budapesti Központi Szeminárium meghívására a tornán mi, győri szeminaristák is megmérettettük magunkat a Brenner János Hittudományi Főiskola fekete-fehér mezében. 

Pénteken ebéd után vonattal indultunk a torna helyszínére felkészítő edzőnk és egyben testneveléstanárunk, Varga László tanár úr kíséretében. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a Központi Szemináriumban kaptunk szállást. A rendezvény számunkra így házbejárással kezdődött, majd a határon innen és határon túlról érkező csapatok megérkezését követően közös nyitószentmisével folytatódott, amit vacsora és a másnapi csoportmérkőzések kisorsolása követett. Ennek eredményeként a szombati napon a B csoportban a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet és az esztergomi Érseki Papnevelőintézet csapatával mérkőztünk meg, míg az A csoportban a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet, az egri Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium, és a budapesti Központi Szeminárium játszottak a Patányi László Sportcsarnok tornatermében. 

A lelátóról 73-as számú mezben szurkolt prefektusunk, Kálmán Imre atya és 13-as mezben növendéktársunk Járfás Ádám, míg a pályán Varga László tanár úr instruált bennünket. A legjobb tudásunkat beleadva haladtunk passzokon, szögleteken át, így négyszer tudtuk az ellenfeleink hálójába gurítani azt a bizonyos pettyest. Személy szerint nekem ez volt az első kispap focitornám, de a csapat veteránjainak véleménye alapján a legutóbbi tornát messze túlszárnyalta teljesítményünk, melynek eredményeként a díjátadón elsőként szólítottak bennünket és büszkén vettük át a hatodik hely megszerzését tanúsító oklevelet. Ötödikként végzett a gyulafehérvári, negyedikként az esztergomi szeminárium. A dobogó harmadik fokára az egri növendékek, míg az izgalmas döntőt követően a legfelső fokra a nyíregyházi görögkatolikusok állhattak, a szervezői feladatokat magas színvonalon ellátó Központi Szeminárium csapatáé a dobogó középső foka lett. A program szombat este kötetlen együttlét keretében folytatódott, majd vasárnap az Egyetemi Kisboldogasszony templomban a szentmise közös ünneplésével és az ezt követő ebéddel zárult.

A balesetektől mentes, de élményekben gazdag hétvége után azt gondolom, mindannyian nyertesnek érezhettük magunkat: a sportpályán és azon kívül történt találkozások a kispaptársakkal, illetve az elöljáró atyákkal mind hozzájárultak ahhoz, hogy megerősödjünk hivatásunkban és megéljük, hogy a foci és a sport szeretetén túl összeköt bennünket Krisztus, akinek a szolgálatára mindannyian készülünk.

A csoportképen:

Álló sor: Woditsch Péter (17), edzőnk, Varga László tanár úr, Kirchknopf Gergely (30), Járfás Ádám (13), Szantner Tamás (19), Gulyás Vilmos (8), Kálmán Imre prefektus (73), Brunczvik Mátyás (01). Első sor: Vigh Balázs (22), Bodorkós Áron (4), Fábián András (7). Vasas Rafael OSB (3) sajnálatos sérülés miatt nem tudott a csapattal pályára állni, de a felkészülésből és a szurkolásból is kivette a részét.

Szöveg: Woditsch Péter

Fotók: Brenner János Hittudományi Főiskola 

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Alapítvány

ado1szazalek kisebb

KEHOP

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.