„Ne ölj! Ez a tízparancsolat ötödik parancsa. A haza védelme azonban olyan erkölcsi kötelesség, amelybe az adott ország katonái belekényszerülnek egy-egy fegyveres offenzíva esetén, mely hazájukat fenyegeti.”
Egy momentumot olvashattunk abból az előadásból, amelyet Orosz László százados tartott a Győri Szeminárium dísztermében a kispapoknak és érdeklődőknek április 9-én, csütörtökön. Százados úr egy érdekfeszítő és megindító prezentáció keretében beszélt az első és második világháborúról történelmi szempontból, azok veszteségeiről, a tiltott gyász korszakáról, valamint az ezekben a háborúkban elhunyt katonák sírjainak jelenbeli felkutatásáról és gondozásáról. Az előadást imádsággal zártuk, melyet hősi halottainkért ajánlottunk fel.
Orosz László százados úr értékes és érdekes előadásáért ezúton is szeretnénk hálát adni. Életére és munkásságára a Jóisten áldását kívánjuk!
Cikk: Méry László
Fotók: Magyaros László
Utoljára módosítva: 2016. 11. 15. 07:56
A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.
Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.