Nyílt nap 2015 beszámoló

2015. február 25.

  A győri szeminárium 2015. február 21-én, szombaton ismételten megnyitotta kapuit a papi élet iránt érdeklődők előtt. Olyan fiatalok látogattak hozzánk, akik már elgondolkodtak a papi hivatáson, vagy csak egyszerűen kíváncsiak voltak arra, milyen is a szeminárium, hogyan élnek a kispapok.

 

A nyílt nap regisztrációval kezdődött, majd 10 órától az intézményünkbe visszatérő újmisésekkel beszélgethettek a fiatalok, akik hozzánk látogattak. Szavaikból tennivalók sűrű sora, sorsfordító események tapasztalata, de a „helyemen vagyok” jó élménye is kibontakozott. A napközi imaóra után, melyet a szeminárium kápolnájában közösen végeztünk, ünnepi ebédre került sor. Ebéd után Lukácsi Zoltán rektor atya az egyházmegyei levéltár ritkaságai közül tárt néhányat kíváncsi szemeink elé.

Délután 14:30-kor a székesegyház Szűzanya-oltáránál szentmisén vettünk részt, melynek főcelebránsa és szónoka dr. Pápai Lajos megyéspüspök volt. A szentmise után a Hédervári kápolnába átvonulva Apor Vilmos vértanú-püspök közbenjárását kértük. Ezzel ért véget a nyílt nap hivatalos programja.

Imádkozzunk a résztvevő fiatalokért és papi hivatásokért, „mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Lk 10,2).

Szöveg: Méry László; Fotó: Magyaros László

 

Utoljára módosítva: 2016. 11. 15. 07:56


Képek

Eseménynaptár -
2025. február

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok