Győri kispapok látogatása a Szépművészeti Múzeumba

2014. december 17.

2014. december 13-án Dr. Lukácsi Zoltán rektor úr vezetésével, a Hallgatói Önkormányzat szervezésében szemináriumunk kilenc kispapja ellátogatott a budapesti Szépművészeti Múzeumba.

A program keretében megtekintettük a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítást. Eddig ekkora léptékű, az 1600-as évek holland művészetét bemutató kiállítást még nem láthatott a magyar közönség, így ez a tárlat valóban egyedülálló. A kiállított művek sorában megcsodálhattuk a világhírű művész, Rembrandt húsz alkotása mellett más holland festők, például Hendrick Vroom, id. Willem van de Velde, és Dirck Hals képeit. Az alkotásokon keresztül betekintést nyerhettünk a 17. századi Nyugat-Európa életébe, az akkor élő emberek hétköznapjaiba s ezáltal vallási és kulturális életébe.

A tárlat megtekintése után a hazautazásig fennmaradó időben még sétáltunk egyet a karácsonyra készülő Budapest utcáin, majd este tértünk vissza Győrbe.

Utoljára módosítva: 2016. 11. 15. 07:56


Képek

Eseménynaptár -
2025. február

Intézményünk

A Brenner János Hittudományi Főiskola a Nyugat-Dunántúl egyik legrégebbi egyházi felsőoktatási intézménye, fenntartója a Győri Egyházmegye. A régióban a hitéleti, hittudományi, egyházzenei képzések és továbbképzések szellemi központja.

Főiskolánk legfontosabb küldetésének tartja a papnövendékek és a hitoktatók képzését. Célunk nemzedékről nemzedékre átörökíteni, hogy az Isten titka felé nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.

Főiskola Papnevelő Intézet Kollégiumok