Simon Dávid

V. évfolyam
Simon Dávid
Győri Egyházmegye
Városplébánia Sopron (Szentlélek templom)

1982-ben születtem Sopronban. Annak ellenére, hogy katolikus általános iskolába és gimnáziumba jártam, és otthon is keresztény neveltetést kaptam, a vallásom sokáig hidegen hagyott. Vasárnaponként kedvetlenül eljártam szentmisékre, azonban amikor elkerültem otthonról egyetemre, a misére járás is abbamaradt. Az egyetemi éveim alatt abba az irányba fordultam, amit a világ boldogságként kínál, és fetrengtem a hedonizmus posványában. Szempillantás alatt, egy szánalmas, hitvány, semmirekellő, emberalatti lénnyé váltam.

Isten azonban senkiről sem mond le. Az Úr mindenkit magához szeretne édesgetni érzésekkel, gondolatokkal, vágyakkal, de gyakran könyveken, embereken, traumákon keresztül próbálja megszólítani a nélküle boldogulni akaró embert. Nálam is így volt, autóbalesetekkel, unokanővéremmel való találkozással, könyvekkel, és a belső nyomorommal próbálta felhívni magára az Isten a figyelmemet. 22 éves lehettem, amikor elkezdtem keresztény könyveket olvasni, mondhatni, hogy megtérésemben sok tényező mellett a könyvek játszották a legnagyobb szerepet. Szívemben éreztem, hogy semmi más nem lehet az igazság, mint a Római Katolikus Egyház hite. A megismert igazságot azonban nem tudtam élni, mert hol jártam templomba, hol nem, és imádkozni szinte semmit sem imádkoztam.

Az igazi áttörést az hozta el, amikor 29 éves korom tájékán elkezdtem rendesebben imádkozni. Ahogy egyre többet imádkoztam, egyre hangosabb lett a hívás szívemben, hogy papként legyek Krisztus-követő. A végső lökést az adta meg, hogy 31 éves koromban lesétáltam a 800 km hosszú zarándokutat, az El Camino-t. Nem sokkal utána, egy pap imádkozott felettem és azt mondta, hogy kapott egy képet, hogy reverendában térdelek az Oltáriszentség előtt. Pár hónappal később azt „hallottam“ Sopronban a domonkosok templomában a jobb oldali feszület előtt, hogy „Szerezz lelkeket nekem!“. Nem a füleimmel külsőleg, hanem mint egy erőteljes gondolatot, amit éreztem, hogy nem a sajátom, hisz az ember nem szokott felszólító módban utasítást adni magának.

Ezek után jelentkeztem a győri szemináriumba, ahova nem nyertem felvételt. Egyből azt éreztem, hogy biztos azért történt ez, mert Isten a szerzetesi életre hív. Így kerültem kapcsolatba a dominikánus renddel, ahol jelölt voltam, és Isten kegyelméből öt hónapot tölthettem a bordeaux-i domonkos rendházban, hogy franciát tanuljak, felkészülve arra, hogy Franciaországban folytassam tanulmányaimat. Hivatásomban erősödtem, azonban nem szerettem volna 7–8 évet Franciaországban tölteni, és franciául tanulni a filozófiát és a teológiát. Ezért kértem Barna Máté domonkos vikárius atyát, hogy segítsen bekerülnöm az Egri Szemináriumba. Nagyon hálás vagyok Ternyák Csaba egri érsek atyának, hogy lehetővé tette, hogy négy csodás évet töltsek Egerben. Egy komolyabb okom volt csak, hogy kértem Veres András püspök atyától átvételemet és Ternyák Csaba érsek atyától elengedésemet, ami nem más, mint a családomtól való távolság, akik Sopronban élnek.

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen a pasztorális gyakorlatomat töltöm a győri Szent Imre plébánián, ahol ijesztően jól érzem magam, és iparkodom már most is eleget tenni az Úr felszólításának. Kérem azokat, akik olvasták e sorokat, hogy mondjanak egy fohászt értem, hogy mindjobban megengedjem Istennek, hogy átragyogjon rajtam!

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Alapítvány

ado1szazalek kisebb

KEHOP

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.