Bejczi Bence Péter

IV. évfolyam
Bejczi Bence Péter
Szombathelyi Egyházmegye
Szent Kereszt Lelkészség, Szombathely

„Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára.”

Bejczi Bence vagyok, Szombathelyen születtem 1996. április 13-án. Két testvérem van, egy öcsém és egy húgom. Szombathelyen a Herman Ottó Szakközépiskolában környezetvédelmet tanultam, és itt érettségiztem 2015-ben. Már kisgyermekkoromban szerettem a templom körül és a templomban lenni. Nagymamám meséli mindig, hogy három- négy éves lehettem, amikor sétáltunk az utcán, és megszólalt a harang. Én rögtön be akartam menni a templomba. Később az elsőáldozásom évében kezdtem ministrálni, tíz évvel ezelőtt. Azóta rendszeresen ministrálok.

Tíz-tizenegy évesen gondolkodtam először, hogy milyen jó lenne papnak lenni. Később nem foglalkoztam a hivatás gondolatával. Tovább ministráltam, a szombathelyi Kálvária templom ministránsvezetője lettem, és a gyerekeket tanítgattam. De a papi hivatás ott volt a lelkemben, éreztem, hogy ez lesz az utam, de valahogy nem tudtam kimondani.

Jött egy esemény, ami nagy hatással volt rám, és megerősített: a római ministránstalálkozó, 2015-ben. A találkozó mottója gondolkodtatott el. Izajás prófétánál olvasható: „Itt vagyok, engem küldj!”. Úgy éreztem, én is együtt mondom ki a prófétával: Itt vagyok, engem küldj. Ez után még erősebben éreztem, hogy pap szeretnék lenni. Hazatérve minden nap az utam a templomba vezetett. Sokat imádkoztam, hogy az Úr mutassa meg, mit kell tennem, és egy csendes, nyugodt pillanatban kimondtam az igent Jézusnak. „Igen, itt vagyok Uram, engem küldj, követlek téged. Ha ez az akaratod, akkor pap leszek.” És ekkor olyan öröm és boldogság költözött szívembe, amit nem tudok szavakba önteni, azóta sem. Ady Endre Az Úr érkezése című verse jut eszembe, a költő gyönyörűen írja le azt, ami velem történt:

/Mikor elhagytak,/Mikor a lelkem roskadozva vittem,/Csöndesen és váratlanul/Átölelt az Isten./Nem harsonával,/Hanem jött néma, igaz öleléssel,/Nem jött szép, tüzes nappalon/De háborus éjjel./És megvakultak Hiú szemeim./ Meghalt ifjuságom,/De őt, a fényest, nagyszerűt,/Mindörökre látom./

 Bevallom őszintén, hogy a meghatódottságtól vagy az örömtől elsírtam magam, és most már tudtam, mit kell tennem. Mégis, úgy éreztem, hogy egy évet várnom kell. Beiratkoztam a technikusi évfolyamba, környezetvédelemre, inkább szüleim kérésére, mint saját akaratomból, de nem tudtam tanulmányaimra koncentrálni. Éreztem, hogy nem vagyok jó helyen, nem itt van dolgom. Végül beadtam jelentkezésemet Veres András püspök atyához, aki akkor még Szombathelyen volt. Püspök úr 2016 nyarán felvett a Szombathelyi Egyházmegye kispapjai közé, és ugyanezen év szeptemberében megkezdtem tanulmányaimat a győri szemináriumban.

Püspök úr jelmondata jut eszembe: „Elvitte őt Jézushoz”. Úgy érzem, engem nagymamám vitt el Jézushoz, és én már akkor gyermekként jól éreztem magam az Úr közelében, és kerestem az alkalmat, hogy betérhessek hozzá. Később is, iskolából hazafelé is gyakran a templomba mentem.

Később már hétköznap is rendszeresen jártam a székesegyházba szentmisére, hogy nap, mint nap magamhoz vegyem az Urat, hogy találkozzam vele az Oltáriszentségben.

„Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.”

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Alapítvány

ado1szazalek kisebb

KEHOP

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.