Vigh Balázs Zsolt

III. évfolyam
Vigh Balázs Zsolt
Szombathelyi Egyházmegye
Mária Magdolna plébánia, Zalaegerszeg

Vigh Balázsnak hívnak. 23 évvel ezelőtt születtem Budapesten, de már egészen kicsi koromban Zalaegerszegre költöztünk. Nagyjából hét éves lehettem, amikor szüleim úgy döntöttek, hogy külön folytatják életüket. Ezért a három testvérem és én édesanyámmal nevelkedtünk fel, aki egész életünk folyamán igyekezett a hit útján tartani minket. Katolikus óvodába íratott be minket, ami után tizenkét évig voltam a zalaegerszegi Mindszenty József iskola diákja. Vagyis a vallásos közeg mondhatni végig kísérte az egész gyermekkorom.

Így a hivatás kérdése is már kölyök korom óta foglalkoztatott, de sosem voltam határozott az iránt, hogy engem a Jóisten papnak szán. Volt egy jövőbeli képem magamról, éppúgy, mint mindenki másnak, amit nagyon meg is szerettem volna valósítani. Érettségi után zenét szerettem volna tanulni, vagy sporttal foglalkozni, de egyik felé sem éreztem teljes elköteleződést, így inkább megtartottam hobbinak őket. Közben folyamatosan az Egyház közelében maradtam vagy ministrálással, vagy zenei szolgálattal, vagy pedig különböző ifjúsági közösségek tagjaként. De továbbra is gondban voltam azzal kapcsolatban, hogy mivel foglalkozzam egész életemben. És mivel mindig úgy álltam hozzá, hogy olyannal akarok majd foglalkozni, amit szeretek is, ezért nem volt könnyű a döntés.

2017 márciusában viszont egy nagyon nagy fordulópont volt az életemben. Egy olyan időszak kezdődött, ami lehetővé tette azt, hogy intenzíven foglalkozhassam a papi hivatás gondolatával. Nem is kellett túlzottan sok idő ahhoz, hogy egészen határozottan érezzem Isten hívását. Olykor szinte tapintható volt a közelsége. Isten megszólított és végre igent tudtam mondani hívására.

Péter írja első levelében, hogy „minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” Ez a mondat hozta meg a végső döntést számomra. Végig futva addigi rövid, de némely időszakban elég zavaros és nagyon aktívan megélt életemen, igazából rájöttem, hogy Istennek mindig gondja volt rám. Nem volt olyan, hogy nincs ott mellettem. Mindig fordulhattam hozzá és én is ezt szeretném képviselni. Szeretném, hogy gondom legyen az emberekre, félretéve azt, hogy hívő emberről van szó vagy sem.

Így jelentkeztem a Szombathelyi Egyházmegyébe papnövendéknek, amit Dr. Székely János megyéspüspök atya készséggel fogadott el. Idén már harmadik évemet kezdtem a győri Brenner János Hittudományi Főiskolában és továbbra is csak azt tudom mondani, hogy Isten még akkor is ott van mellettünk és a kezünket fogja, amikor még csak eszünkbe sem jutna.

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Alapítvány

ado1szazalek kisebb

KEHOP

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.