Gulyás Vilmos

III. évfolyam
Gulyás Vilmos
Győri Egyházmegye
Mosoni Nepomuki Szent János Plébánia

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Gulyás Vilmos vagyok mosonmagyaróvári születésű harmadéves kispap. Mivel a legtöbb hivatás a családból indul, emiatt szeretném én is a családommal kezdeni. Nagycsaládból származom, heten vagyunk testvérek. Szüleink kisgyermek korunktól kezdve elvittek minket a szentmisére, valamint több papismerősünk, rokonunk is volt. Szüleim olyan iskolába akartak járatni, ahol vallásos nevelés folyik, így kerültem a mosonmagyaróvári Piarista Iskolába. Az itt látott papi példák egyre jobban a papság felé tereltek, mert gondtalannak tűntek, és csak a külsőségeket láttam, de az nagyon tetszett. Közben elkezdtem cserkészkedni, ami egy vonzó és embert formáló életforma. Gimnáziumban, amikor kezdett kinyílni a szemem, komolyan elgondolkodtam a papságon, mert láttam már a nehézségeit is. Valamint még volt egy olyan érzésem, hogy túlságosan nyomnak a papi pálya felé. Így amikor pályaválasztás következett, sok gondolkodás után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar mérnökinformatikus szakára esett a választásom.

Még az egyetem elkezdése előtt volt Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozó, amin én is részt vettem. Székely János püspök atya katekézisén egy mondat mélyen belém ivódott. Ez a mondat indított el végül a hivatás felé. Ez a mondat így szól: „A szeretetnek nincsenek logikus érvei.” De ekkor nem adtam be a jelentkezést, mert úgy éreztem, hogy ez hirtelen fellángolás.

 Az egyetemi tanulmányimat Budapesten kezdtem el. A Szalézi Kollégiumba kerültem Budára, ahol a lelki életem egy kicsit elmélyült. Itt lekerült a vállamról az a nyomás, amit otthon éreztem, mert Budapesten senki sem tudta, hogy valaha is gondolkodtam a papi hivatáson. Óbudán a templomban egyszer az egyik szalézi atya megkérdezte, hogy szeretnék-e szalézi szerzetes lenni. Ez azért volt érdekes, mert mint mondtam, senki nem tudott róla, hogy gondolkodtam a papságon. Ez egy újabb lökés volt a hivatás irányába és én is komolyan elkezdtem gondolkodni rajta. Végül a Győri Könnyező Szűzanya búcsúján ki tudtam mondani az igent, amit Isten és az emberek iránti szeretetből teljesen szabad elhatározásból mondtam ki. Dr. Veres András püspök atya 2017-ban felvett az egyházmegye kispapjai közé. Jelenleg harmadéves hallgatója vagyok a Brenner János Hittudományi Főiskolának.

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Alapítvány

ado1szazalek kisebb

KEHOP

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.