Lezárult a Találkozásom Jézussal pályázat

Reménykedünk, hogy hamarosan így fogjuk kezdeni a megtervezett, de elmaradt eseményeinkről szóló ismertetést: ezt még a mára már csak rossz emlékké vált nagy vírusjárvány előtt kezdetük tervezni. Azaz múlt idővé válik a pandémia okozta sok probléma, és Isten segítségével nyugodtan nézhetünk előre a kiszámítható jövőbe.

 

Valóban, a nagy vírusjárvány kitörése előtt, amikor még lelkesen készültünk a 2020. szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, akkor hirdetettünk fiataloknak szóló pályázatot a Brenner János Hittudományi Főiskolán Találkozásom Jézussal címen. De közbeszólt a pandémia, és sok mindent megváltoztatott. A pályázat kiírása azonban maradt, és vártuk, hogy ebben a helyzetben is érkeznek-e hozzánk pályaművek.

Nyilván, ha nem így alakul az életünk, több érkezett volna. De így is kaptunk 10 értékes pályamunkát, amelyek között rajz, dal, kisfilm, videó és több nagyon hitelesen, igényesen megfogalmazott esszé szerepelt. Közülük négyet emeltünk ki, amelyek kreatív fiatal alkotóktól származó értékes munkák:

Kis Xavér, Nagy Dániel, Csenger Nándor, Magyari Zsombor alkotógárda kisfilmjét, Noé Benedek által írt és előadott dalt, valamint Nándorhegyi Krisztina és Jeso Eszter esszéjét.

Köszönjük mindannyiuknak!

Szeretettel gratulálunk mind a tíz pályamunka szerzőjének, nagy örömünkre szolgált, hogy őszintén, átélt hittel készült alkotásaikat megosztották velünk.

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Alapítvány

ado1szazalek kisebb

KEHOP

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.